Zákány, 2015. szeptember 24.
Katonák ideiglenes határzárat építenek a horvát-magyar határon, Zákány közelében 2015. szeptember 24-én.
MTI Fotó: Varga György
Közélet

Idén háromszáz menekültet fogadott be Magyarország

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 08. 27. 06:03

Korábban a témában:

Az év első hét hónapjában 302 ember kapott Magyarországon valamilyen nemzetközi védelmet, írja szombati számában a Magyar Nemzet.

A lappal a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal azt közölte: az érintettek többsége férfi, de negyven nő és nyolcvan 18 év alatti is van a befogadott menekültek között.

Főként afgán, szír, iraki, szomáliai és iráni állampolgárokról van szó, a legtöbben a magyar-szerb határszakaszon léptek be Magyarországra.

Még kerítés

Közben Orbán Viktor pénteken bejelentette, a magyar-szerb határra még egy sor kerítést fognak felhúzni, a legmodernebb technikával, arra is fel kell készülniük, hogy – ha a törökök politikája megváltozik – több százezer menekült jelenik meg a határon, akiket meg kell állítani.

Nem szép szóval, erővel.

A második sor kerítésről pedig azt mondta, komoly dolog lesz, ami egy időben képes tömegeket megállítani.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.