Közélet

Egykori LMP-s politikus kap diplomáciai feladatot

Beosztott diplomataként dolgozik a jövőben a prágai nagykövetségen Ertsey Katalin, az LMP-ből 2013-ban kilépett egykori országgyűlési képviselő, írta szombati számában a Népszabadság.

A lappal a Külgazdasági és Külügyminisztérium azt közölte: úgy gondolják, hogy Ertsey Katalin az eddigi közéleti és szakmai pályafutása alapján jól fogja ellátni a feladatát. Közölték azt is: a KKM vezetése a külügyet nemzeti ügynek tekinti, nem kizáró ok, ha valaki korábban ellenzéki párt tagjaként tevékenykedett.

A Népszabadság felidézi: Ertsey Katalin, aki magyar-esztétika szakon szerzett diplomát, 1988-ban belépett a Fideszbe, majd a vállalati és non-profit szektorban tevékenykedett fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás területén, 2010-ben pedig az LMP országgyűlési képviselője lett.

A másik eb

Nagykövet lehet Dobolyi Alexandra volt szocialista EP-képviselőből, Veres János szabolcsi MSZP-elnök feleségéből, írtuk korábban.

Dobolyit a külügyminisztérium kérte fel, hogy 2017-től Magyarország kisinyovi nagykövetségét vezesse Moldovában, szeptembertől már a külügy kötelékében készül fel a feladatra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik