Közélet

Ősszel új ember kerül a monetáris tanácsba

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 08. 26. 05:56

Az új tag kilétéről nagyon kevés tudható.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapján megválasztja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának új tagját, írta a fideszes Bánki Erik közlésére hivatkozva pénteki számában a Magyar Idők.

A parlament gazdasági bizottságának elnöke a napilapnak azt mondta, az új tag megválasztásával helyreáll a monetáris tanács törvényes működése. Hozzátette: jelenleg négy külsős és négy belsős tagból áll a tanács, és ezzel semmiféle zavar nem keletkezett a jegybank működésében a taglétszám változását követően.

A Magyar Idők szerint az új tag kilétéről nagyon kevés tudható, Bánki Erik elmondása szerint személyéről még nem egyeztetett a bizottság, a Fidesz-frakció legkorábban a szeptemberi kihelyezett ülésén foglalkozik a kérdéssel.

A lap emlékeztetett arra, hogy azért kell új tagot választani a monetáris tanácsba, mert Bártfai-Mager Andreát kormánybiztossá nevezték ki.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. május 17.
Polt Péter legfőbb ügyész (b) és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés plenáris ülésén 2016. május 17-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.