Közélet

Ismeretlen Budapest: A Cseh Tamás emlékét őrző lakónévsor

Ismeretlen Budapest: A Cseh Tamás emlékét őrző lakónévsor

Negyvenhat évvel ezelőtt egy fiatal rajztanár, Cseh Tamás és egy véletlennek köszönhetően megismert barátja, az ELTE olasz-magyar szakának frissdiplomása, Bereményi Géza megírja első dalát a vízivárosi Iskola utca akkor 35/a. jelű házának – ma 35/b. – Cseh által bérelt újságpapír-tapétás garzonjában.

A többi már történelem: a páros másfél évig lakott együtt, ezalatt pedig majdnem minden nap született egy Cseh Tamás-dal.

A páros hosszú együttműködésük során közel ezerkétszáz dallal gyarapította a magyar zenei kultúrát, melyek előadőikkal együtt csakhamar kultikus magasságokba emelkedtek.

“[…] minden itt kezdődött. Itt született meg 1971 elején Az ócska cipő, majd Antoine és Désiré, akiket majd fél évig pihentettünk. Aztán egyszer csak megelevenedett a két különleges figura, valahogy belekövetelték magukat a dalokba. Az első dal megszületése után lementünk a közeli kocsmába inni néhány pohárral. Szerintem az akkori Csarnok sörözőbe, Tamás viszont úgy emlékezett, hogy az Isolabellába, ami később valóban a törzshelyünk lett. Úgy döntöttünk, hogy fele-fele arányban fizetjük a számlát, hiszen akkor már szerzőpáros voltunk, így aztán összeraktuk a pénzünket és kettéosztottuk. Soha sem tudtuk, hogy kinél mennyi volt – így működött a barátságunk.– mesélt a kezdetekről Bereményi Géza a Budavárnak.

Cseh Tamást 2006-ban tüdőrákkal diagnosztizálták, mellyel három éven át küzdött. 2009. augusztus 7-én hunyt el, 2013. szeptembere óta pedig bronz mása őrzi a Gellért teret – természetesen kezében az elmaradhatatlan gitárral.

Kevésbé ismert azonban, hogy Bereményivel közös Iskola utcai lakásukra a ház kapualjában néhány éve már egy igazán rendkívüli emléktábla – Szentgyörgyvölgyi Gábor Lakónévsor című munkája – emlékeztet.

_MG_9452-2

A beköltözésük negyvenedik évfordulóján, 2010-ben felavatott lakónévsorban a legendás dalok szereplőinek nevei olvashatóak:

_MG_9455

Vetró Irén, Fáskertiné, Bíró Imre, Antoine, Velkei Margit, Ács Mari, Balogh Ádám, Szabó Kálmán, Lee van Cleef, Rajnák, Sárközi Ferkó, Poremba Éva, Arthur Rimbaud, Horváth Anna, Desiré

Körülöttük pedig néhány rövid üzenet, melyeket legtöbbször egy szalvétára írva a bejárati ajtóra akasztottak:

_MG_9464

“lementem telefonálni, tehát a helyzet kiszámíthatatlanná vált, Uraim. valószínűleg persze, mindjárt visszajövök. T.”

_MG_9465

22h 10′ – elindultam a Belvárosba barátot keresni

_MG_9469-2

Izolabella drink-bár
Géza Tamás 1972 szilveszter

A környezetéből nem túlzottan kirívó tábla tökéletes emléke a kor meghatározó zenészének, örömmel látnánk hasonlót más művészek otthonánál is!

Többet szeretne tudni Cseh Tamásról?

A budapesti városi sétaszervezés egyik állócsillaga, a Hosszúlépés már jó ideje szervezi a témába vágó sétáját Cseh Tamás nyomában Budán címmel, melynek során a résztvevők bejárhatják az alkotópáros kedvenc presszóit, megtudhatják, hogyan viszonyult a hatalom Cseh Tamáshoz az államszocializmus idején, milyen nehézségekbe ütközött akkor a lemezkiadás, vagy a színpadra kerülés, sőt, arra is fény derül, hogy mit jelentett számára indiánnak lenni.

Idézet: Budavár, a fotók pedig a szerző munkái
Olvasói sztorik