Közélet

Az SZDSZ-alapító Haraszti Miklós is visszaadja állami kitüntetését

2005-ben a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki a magyar sajtószabadság megteremtésében játszott szerepéért.

Most közleményében azt írja:

1) Bayer Zsoltnak joga van rá, hogy terjessze mérgező eszméit. Ám kormány kitüntetése ezeket az eszméket érdemessé emeli. A méreg ellenszere az érdemközösség nyilvános megtagadása. Ezért csatlakozom azokhoz, akik tiltakozásul lemondanak a kitüntetésükről.
2) A kitüntetésemet a hajléktalan gyermekeket segítő Szalmaszál alapítvány aukciójának juttatom. Javaslom a kitüntetésekről lemondóknak, hogy hasonlóan hasznos közcélra ajánlják fel az érmeket.

Haraszti író és politikus, a rendszerváltás előtt a Szabad Kezdeményezések Hálozata, majd később az SZDSZ alapító tagja, az EBESZ volt médiaszabadság-képviselője, az ENSZ emberi jogi jelentéstevője.

Bayer Zsolt kitüntetése miatt már egy másik író és korábbi politikus, Kukorelly Endre is úgy döntött, nem cipeli tovább a keresztjét. 90-en vannak már.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik