Közélet

168 óra: felvételek vannak arról, hogy ki telepített lehallgató berendezést az MTVA-nál

mtva magyar televízió (Array)
mtva magyar televízió (Array)
A lap szerint az állami média üzemeltetési igazgatóját vélték felfedezni az egyik felvételen.

Március óta nyomoz a rendőrség annak kapcsán, hogy lehallgató berendezést találtak az MTVA-nál több vezető irodájában. A 168 óra e heti száma újabb részleteket közölt az ügyről.

Emlékezetes, hogy egyebek mellett a vezérigazgatói tárgyalóban bukkantak lehallgató berendezésre, melynek rögzítőjét a 444.hu korábbi cikke szerint a vezérigazgatói kabinetvezető, Enyedi Csaba irodájában találták meg, egy olyan eszköz társaságában, amely az ő szobájában zajló történéseket is megörökítette. Enyedi a rendőröknek azt mondta, nem volt tudomása a készülékekről, nincs is kulcsa ahhoz a szekrényhez, azt csak Vas Imre üzemeltetési igazgató tudja kinyitni – áll a 168 óra cikkében.

Emlékeztetnek: Vas felel az MTVA technikai felszereltségéért, és úgy módosították a cég szervezeti és működési szabályzatát, hogy a biztonsági ügyek is az ő kezében összpontosuljanak. A 168 óra azt írja, az ő irodájában is találtak hang- és képfelvétel készítésére alkalmas készüléket egy zárt szekrényben. Az egyértelműnek látszik, hogy a berendezések telepítését valaki belülről rendelte el, és ez Vas engedélye nélkül aligha lett volna lehetséges. A lap szerint a rendőrök a helyszíneléskor meg is kérdezték az üzemeltetési igazgatót, aki „meglehetősen zavarodottan tett utalásokat arra, hogy az eszközök telepítése magasabb célokat szolgál”.

A 168 óra informátorai szerint egyértelmű az eset, mert videofelvételek vannak az eszközök beszereléséről. A telepítést végzők a vezetők és a magas rangú vendégek által használt VIP-bejáraton érkeztek, ehhez kiszivárgott információk szerint az üzemeltetési igazgató beléptető kártyáját használták. A lap rendőrségi forrásai szerint a nyomozók birtokában van egy felvétel a beszerelésről, amelyen magát Vas Imrét ismerték fel.

Emlékeztetnek: Vas korábban a Terror Háza menedzserigazgatója volt, majd a Szépművészeti Múzeum üzemeltetési igazgatója, innen került tavaly az MTVA-hoz. De ennél is fontosabb, hogy a szolnoki polgármesteri hivatalban volt kabinetfőnök abban az időben, amikor még Várhegyi Attila volt ott a polgármester. Várhegyi most tanácsadó az MTVA-nál, de irodája is van az épületben, és sokak véleménye szerint ő irányítja ténylegesen az intézményt, „az ő jóváhagyása nélkül Vas egy lépést sem tehet”. Ő azt közölte a lappal, hogy 2006 májusa óta nem közszereplő, és azóta nem vállalt médiaszereplést, most sem szeretne.

Várhegyit egyébként 2002-ben jogerősen elítélték folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt, a vád szerint szolnoki polgármestersége idején áron alul adtak el belvárosi telkeket kenőpénz fejében. Mégis pártigazgató, majd a Fidesz kampányigazgatója lehetett, fideszes önkormányzatoknak is végzett kommunikációs tevékenységet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik