Közélet

Bayer-ügy: “Csak annyi kéne, hogy valaki kiáll, és azt mondja, tévedtünk”

Nem látni ellenzéki tiltakozásokon, igaz, Berlinben él jórészt, nem szokott petíciókat aláírni, de ismeri a nevét az egész világ. Szerinte egy kormánynak igenis meg kell gondolnia, hogy kinek ad kitüntetést. Az ország leghíresebb jazzgitárosa, aki történetesen roma, szintén visszaadta a keresztjét. Azt szeretné, hogy legyen valami, mert felelősséggel tartozik a tanítványai, családja és az unokája iránt. Snétberger Ferenc-villáminterjú.

Előfordult már valaha, hogy Snétberger Ferenc valamibe így beleállt? Volt valaha olyan politikai akció, petíció, tiltakozás, amit aláírt?

2013-ban adtam egy interjút Bayer Zsolt cikke kapcsán. Ebben állásfoglalásra kértem a magyar kormányt. Most ez az újságíró kitüntetést kapott. Én nem akarok egy sorba kerülni egy ilyen emberrel, aki rasszista, uszító cikkeket ír a cigányok, a zsidók ellen. A magyar kormány azzal, hogy díjat ad egy ilyen embernek, azonosul az ő gondolataival, írásaival.

Egy kormánynak igenis meg kell gondolnia, hogy kinek ad kitüntetést. Engem ez a döntés személy szerint felháborít.

MTI / Marjai János
MTI / Marjai János

Sokat olvassa Bayert?

Nem követem napi szinten, de amikor a romákról ír, pont, mert magam is roma vagyok, nagyon érzékenyen érint minden szava. Én Felsőörsön, roma gyerekekkel foglalkozom a Zenei Tehetség Központ nyári táborában. Itt több mint 60 tehetséges roma gyerek tanul zenélni, és a zenén túl nagyon sok mindenről beszélgetek velük. Itt néha felmerül, és néhány cikket ezért is olvastam.

Jó, de mit számít egy ilyen kitüntetés? Önnek például mit ér az a lovagkereszt, amit most visszaad?

Nekem nagyon nagy dolog volt, amikor megkaptam. Ilyenkor az ember azt érzi, hogy elismeri az állam azt a munkát, amit végez. És nagyon bízom benne, hogy meg is szolgáltam ezt a kitüntetést, amit most visszaadok.

Ön jórészt Berlinben él, technikailag hogyan néz ki egy lovagkereszt visszaadása?

Egyelőre csak egy levelet írtam Áder János köztársasági elnök úrnak, aztán a következő lépés, hogy arra a címre, amire a levelet küldtem, visszaküldöm postán a díjat.

Számít bármit egy ilyen gesztus?

Én csak egy vagyok a sok közül, akik visszaadják most ezt a kitüntetést.

Nagyon szeretném, ha a magyar kormány állást foglalna és megmagyarázná ezt az egészet. De eddig azt látom, hogy semmi sem történt.

Pedig már több mint 80-nál jár a számláló. Zavarja?

Igen! Csak annyi kéne, hogy valaki kiáll, és azt mondja: tévedtünk. Ez mindenkivel előfordul.

Lázár János elég határozottnak tűnt, amikor erről beszélt.

Ez nem volt egy hirtelen döntés a részemről. Az első reakcióm még napokkal ezelőtt, amikor olvastam a kitüntetését, annyi volt, hogy ez szégyen és nem lehet igaz. Eddig vártam, hátha történik valami.

Nem történt, és talán nem is fog.

Én azért adtam vissza, hogy legyen valami. Felelősséggel tartozom a tanítványaim, családom, unokám iránt. Így tudom kifejezni, hogy nem szeretnék ebbe a társaságba tartozni.

Snétberger Ferenc

A gitárművész és zeneszerző egy zenész család tagjaként 1957-ben Salgótarjánban született. Ma főként improvizációs művészetének és műfajokat átlépő játékának köszönhetően ismert. Repertoárját hazájának roma hagyományai, a brazil zene és a flamenco épp úgy inspirálja, mint a klasszikus gitár és a jazz. Számos szólóalbuma jelent meg, és több albumon működik közre partnerként. 2002-ben szülővárosa díszpolgárává avatták, két évvel később pedig a Magyar Köztársaság Érdemrendjével tüntették ki. 2005-ben Budapesten Liszt Ferenc-díjat kapott. 2014-ben Kossuth-díjat is kapott. 2011 nyarán Felsőörsön elindította a Snétberger Zenei Tehetség Központot, amelynek célja, hogy egy hazai és nemzetközi szinten egyaránt elismert iskola legyen, melyben a fiatal, hátrányos helyzetű roma zenei tehetségek világszínvonalú képzést és mentorálást kapnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik