Közélet a világ egy fura hely

Egy társalkodónő már több, mint száz éve megtalálta Árpád sírját Óbudán

Jó eséllyel azonban senkivel sem osztotta meg a titkot – pedig igazán megérdemeltük volna!

Budapest Főváros Levéltára rengeteg, érdekesnél érdekesebb dokumentumot őriz, melyek közül néhányat az oldalán is elérhetővé tett – így például egy idős társalkodónő, Szabó Irma levelét, aki állítása szerint megtalálta Árpád fejedelem sírját, annak feltárásához pedig anyagi segítséget kér a fővárostól.

arpadkori_sir_kicsi

Levele így szól:

Nagytekintetű városi Tanács!
A tiszteletteljes alulirott azon kérelemmel járulok a nagytekintetü város Tanács elé, hogy a honfoglaló Árpád fejedelem sírjának felkutatása czéljából, Óbudán, a Rádl malom szomszédságában, a Bécsi út mentén, a székes főváros tulajdonát képező s általam kijelölendő pár négyszögöl területen, az ásatást a székes főváros költségén, kegyesen elrendelni méltóztassék.
Társalgónői minőségben alkalmazásban állok, magán vagyonom nincs, ezen okból bátorkodom a költségeknek a székes főváros terhére való kiutalását kérni.
Ha ezen kérelmem teljesithető nem volna, – azon esetben csupán az ásatás engedélyezéét kérem, a fönnebb emlitett s általam kijelölendő nehány négyszögölnyi területen.
Kiváló tisztelettel
Szabó Irma
1910. VI. 12. Bpest

A levél a mai Fehéregyháza és Bécsi utak sarkánál elterülő, a Rádl-patak energiáját hasznosító Frankl-malom közelében fekvő területet említi, melyet egyik oldalról az óbudai temetők, valamint egy polgárőr-laktanya határolt:

Egy 1908-as térkép részlete, rajta a Rádl-árokkal, és a malom helyével
Egy 1908-as térkép részlete, rajta a Rádl-árokkal, és a malom helyével

Egy évvel később a levelre egy kiegészítés került, teljesen más kézírással:

Az anyagi támogatás iránti kérelmemtől elállok. Az ásatási engedély megadását kérem.
911. szept. 20.án Szabó Irma
Akár ilyen is lehetett volna...
Akár ilyen is lehetett volna…
Arról sajnos semmiféle információ nem áll rendelkezésre, hogy Irma néni miért épp a mai Bécsi út és a Vörösvári út találkozásától néhány lépésnyire érezte az évszázadok óta a történelmi Magyarország területén már legalább féltucat helyen “felfedezett” fejedelmi sír jelenlétét, és arra sem, hogy végül megkezdődhetett-e az ásatás, vagy a hölgy magával vitte a titkot a sírba, de egy biztos: Árpád sírjának pontos helye ma sem ismert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik