Közélet

Angela Merkel: szükséges és helyes döntés volt a menekültek beengedése Magyarországról

A kancellár a Ruhr Nachrichten című német lapban megjelent interjúban elmondta, nem volt hiba a Magyarországon elindult menekültek beengedéséről tavaly hozott döntés.

Szerinte figyelembe kell venni, hogy augusztusban és szeptemberben kiéleződött a helyzet, hiszen egyre többen keltek át gyalog Magyarországról Ausztriába, és

Budapesten súlyos humanitárius szükséghelyzet

alakult ki.

A menekültek beutazásának engedélyezése Magyarországról Németországba

szükséges és helyes döntés volt

– tette hozzá Angela Merkel.

A német kancellár szerint

ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége a háború és a terror elől menekült hozzánk Szíriából és Irakból, és humanitárius kötelességünk volt segíteni és ellátni őket.

Úgy látja, az Ankarával ősszel kezdett együttműködés kedvező hatású volt, hiszen már decemberben jelentős mértékben csökkent az érkezők száma, a Törökországban élő menekültek ellátása pedig javult.

A kancellár az interjúban a közbiztonság erősítését célzó kormányzati és tartományi erőfeszítésekről is beszélt:

Az államnak az a feladata, hogy megtegyen mindent az emberek biztonságáért, ami csak emberileg lehetséges. A müncheni ámokfutás is megmutatta, hogy nem egyedül az iszlamista terrorizmus elleni harcról van szó.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik