Közélet

Megszüntették a nyomozást a kopaszok ellen

24.hu
24.hu

2016. 08. 17. 15:27

A szocialista Nyakó István szerdán sajtótájékoztatón azt mondta: “a kopaszok elleni nyomozást a Fidesz megrendelésére szabotálták hosszú hónapokon keresztül, majd a Fidesz megrendelésére szüntették meg, a szálak ugyanis olyan fideszes körökhöz vezetnek, például Kubatov Gáborhoz, a Fidesz alelnökéhez, akiket az ügyészség nem akart lebuktatni”.

Úgy vélte: a nyomozás megszüntetése “félelmetes és gyalázatos üzenet” minden magyar ember számára, hiszen azt jelenti, hogy az ügyészég és a rendőrség semmit nem fog tenni a jövőben, ha valakit “kigyúrt verőemberek” fenyegetnek és akadályoznak meg alkotmányos jogai gyakorlásában. A hatóságok szerint ezt bárkivel meg lehet csinálni akár már holnap, akár 2018-ban a választások napján – tette hozzá Nyakó István, aki szerint ez nem személyes ügy, hanem minden magyar választópolgár ügye, függetlenül attól, hogy baloldali, jobboldali vagy liberális szavazó.

Kérdésre válaszolva elmondta: a rendőrség úgy döntött, hogy nem élhet panasszal a határozat ellen, mert ezt csak az ügy sértettjei tehetik meg, ő viszont nem sértett. Ugyanakkor jelezte: nem hagyja annyiban az ügyet, ennek ellenére panasszal fordul az ügyészséghez. “Derüljön ki, hogy az ügyészség áll az egész ügy háta mögött az első perctől kezdve!” – fogalmazott.
Nyakó István emlékeztetett arra, hogy Kúria korábban kimondta: “a kopaszok” akadályozták alkotmányos jogai gyakorlásában. Szerinte a szerdai napon az igazságszolgáltatást megtámadta

“Polt Péter ügyészsége és a Fidesz rendőrsége”, ezért az igazság és az igazságszolgáltatás “nem ér már egy fabatkát sem”.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság március 4-én közölte, hogy nyomozást rendeltek el a február 23-án az NVI-nél történtek miatt. A rendőrség a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Február 23-án kisebb tömeg jelent meg az NVI Alkotmány utcai épületének kapujánál, arra várva, hogy a Kúria honlapján megjelenjen az a végzés, amely megnyitja az utat egy újabb népszavazási kérdés benyújtása előtt a vasárnapi boltzár ügyében. A kérdést végül elsőként egy magánszemély, Erdösi Lászlóné tudta leadni, megelőzve Nyakó István MSZP-s képviselőt; a szocialisták szerint mindez úgy fordulhatott elő, hogy több “kopasz férfi” akadályozta politikusukat. A Fidesz elhatárolódott a történtektől, míg ellenzéki pártok szerint diktatúrákba illő bűncselekmény történt.

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) először Erdösiné népszavazási kérdését hitelesítette és az MSZP-ét elutasította, a Kúria azonban április 6-án megváltoztatta az NVB döntését és hitelesítette Nyakó István népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét. A bíróság szerint ugyanis Erdősi Lászlóné az NVI előterében tartózkodó, a szocialista politikust akadályozó csoport jogellenes magatartása miatt tudta leadni elsőként kérdését. Az Országgyűlés a kormány javaslatára április 12-én visszavonta a boltok kötelező vasárnapi zárva tartására vonatkozó törvényt.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.