Közélet

Bíróság dönti el, nevezhető-e Orbán strómanjának Mészáros

Felcsút polgármestere korábban nem értette, miért kellene megvédenie magát a támadások ellen.

Bíróság döntheti el, nevezhető-e Mészáros Lőrinc a kormányfő strómanjának. A polgármester eddig tűrte a hasonló állításokat, most viszont – a Népszabadság szerint – polgári pert indított az Együtt ellen. A párt ugyanis azt állította: Mészáros a kormányfő strómanja, a horvátországi villájáról szóló hírekből is Orbán elszámolatlan vagyonát ismerhettük meg. Mészáros kifogásolta azt a közleményt is, amely szerint az általa fölvásárolt földek is a kormányfő érdekeltségei.

Keresetét az az ügyvéd jegyzi, aki a polgármester nevében licitált a Fejér megyei területekre. Az ügyvéd szerint a polgármestert rossz színben tüntetik fel azok az állítások, amelyek szerint befektetéseivel nem saját, hanem Orbán Viktor vagyonát növeli. A Népszabadság érdekesnek nevezi, hogy az Együtt korábban több Mészárost lestrómanozó állítást megfogalmazó közleményt is kiadott.

Az, hogy valaki más kétes üzletéhez adja a nevét, elég nehezen bizonyítható állítás, de az Együtt nem igazítja helyre állításait.  A párt elnöke korábban azt állította, hogy strómanjain keresztül Orbán Viktor a leggazdagabb magyar, 205 milliárd forintos vagyonával.

Mészáros Lőrinc megítéléséhez segíthet, hogy 2014. áprilisában mit mondott sikereiről a Heti Válasznak.

 

Személyes kapcsolatok minden ügyhöz kellenek, ez így volt ezer éve, és így lesz ezer év múlva is.

Akkor arra a kérdésre, hogy a polgármester Mészáros Lőrinc vagy az alapítványi elnök Mészáros Lőrinc bízta-e meg az építési vállalkozó Mészáros Lőrincet a stadion felépítésével, azt felelte, hogy a pályázatokat független bizottság bírálta el, és természetes, hogy ők koordinálták a munkát, mert az akadémia, a stadion a szíve csücske, náluk senki sem kínálhatott jobb árat.

Akkor a polgármester-üzletember nem értette, miért kellene megvédenie magát a támadások ellen. Abban, hogy eljutott idáig,

bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye, 

de ő soha nem nyúlt le semmit, mindent a munkájával, eszével szerzett meg. Mindenhez törvényesen jutott, ezért nincs miért magyarázkodnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik