Közélet
Canadian actress Genevieve Bujold in 'Coma', directed by Michael Crichton, 1978. (Photo by Archive Photos/Getty Images)

Öt hónap kóma után olyan vagy, mint egy újszülött

Molnár Dávid
Molnár Dávid

rovatvezető. 2016. 08. 14. 18:00

Nem tudjuk, voltatok-e már kómában, mi még nem, ezért mindenképpen érdekesnek találtuk azt a beszélgetést a Redditen, ahol olyan emberek vallottak erről az állapotról, akiknek már volt benne részük.
Korábban a témában:

Nagyjából két hétig voltam kómában, és egyáltalán nem észleltem az idő múlását. Olyan gyógyszereket adtak, amiktől ijesztő álmaim voltak, de egyébként nincsenek emlékeim arról az időszakról

– a legtöbb vallomás hasonlóképpen hangzik, az álmok között pedig akad olyan, aki azt élte át, hogy egy hatalmas mixer darabokra szaggatja, majd a testrészei összeállnak, és újra indul az egész elölről. Az álmok azért is félelmetesek, mert nemcsak az ébredés után kísértik a beteget, de nagyon sokan írták azt, hogy elképesztően valóságosnak tűnnek.

Egy hétig voltam kómában egy baleset után – az édesanyám végig beszélt hozzám, és emlékszem arra is, amiket mondott. Például, hogy milyen volt engem felnevelni, és a vicces dolgokra, amiket csináltam

– írta az egyik felhasználó.

Ehhez kapcsolódik egy történet a másik oldalról: az egyik ápoló írta be, hogy ő a kezelések során mindig elmondja a kómában fekvő betegeknek, hogy mit és miért tesz – emiatt a kollégái gyakran konkrétan hülyének nézik. Pedig ha nem is tudnak reagálni rá, sokan észlelik a körülöttük történteket:

Édesapám utolsó napjain sorban vesztette el a testfunkciókat. Nem tudta kinyitni a szemét, aztán felülni sem, és úgy tűnt, mint aki egész nap alszik. Nem tudtam, hogy hall-e, mert nem reagált semmire. De az utolsó együtt töltött napunkon megfogtam a kezét, és elmondtam neki, hogy nagyon örülök annak, hogy ő volt az apám, és hogy akkor is szeretni fogom, ha már nem látjuk többet egymást. Erre elsírta magát. Örülök, hogy úgy ment el, hogy tudta, mit érzek.

Akadt, aki arról számolt be, hogy nyolc nap kóma összesen tíz perc alvásnak tűnt, és ő nem is nagyon álmodott. Az egyetlen dolog, ami meglepte, hogy nem tudott rögtön lábra állni: 4-5 napra volt szüksége ahhoz, hogy újra járni tudjon. „Az egyik pillanatban a barátaim kocsijában vagyok, a következőben pedig néhány nappal később a kórházban. Nem tudom, mi történt közötte, és álmaim sem voltak.

Csak egy szempillantás, és az ágyban voltam.

– írta másikuk.

Négy napot töltött kómában az a férfi, akit ébredés után az édesapja várt a szobában. Arra emlékezett, hogy ő egyébként 12 órányi útra lakik tőle, ezért az idő után érdeklődött, mert nem gondolta volna, hogy fél nap eltelt. „Amikor elmondták, hogy négy nap telt el, az agyam hirtelen elkezdte feltölteni magát olyan dolgokkal, amiken az apámnak keresztül kellett mennie: ki mondta el neki, hogy eszméletlen vagyok, mióta van itt, hol alszik egyébként, mit csinál azon kívül, hogy mellettem van, stb.?”

Egy a furcsa álmok közül

Egy vasútállomáson voltam, és egy dílert kerestem, hogy vásároljak tőle. Egyébként soha nem vettem előtte drogot, és nem is nagyon tudtam, hogyan lehet ilyet szerezni. Szóval csak ténferegtem a sínek között jeleket keresve. Elmondhatatlanul ideges voltam, és olyan érzésem volt, hogy ez másoknak is feltűnt. Odajött hozzám két rendőr, és megkérdezték, mit csinálok. Egy emberekkel teli autó felé mutattak, és azt mondták: „Ezek itt most megölnek téged!” Megkérdeztem őket, tudnak-e segíteni, de azt mondták, nem: ezt saját magamnak köszönhetem, ők nem tehetnek semmit.

Egy nagy fekete űrként írta le a kómát az, aki 2000-ben egy bokszmérkőzés eredményeképp tapasztalhatta meg. Szerinte olyan ez az egész, mintha egy nagy semminek lennénk a része, aztán a nagy sötétség egyszer csak eltűnik, és elkezdünk álmodni.

Egy idő után visszanyered a hallásod. De csak olyan “menzás” hangzást: tudod, amikor csak egy pillanatra

– írta, majd hozzátette, a nagybátyja elmesélte neki, hogy amikor arról kérdezte a doktor, tudja-e, hogy került oda, azt válaszolta, gyalog. Egyébként a valóságban helikopter hozta.

Vizet csak szivacsból

Többen említették, hogy az ébredés után a legkeményebb érzés a szomjúság volt: bármit megadtak volna egy pohár vízért, azonban ilyenkor csak nedves szivaccsal szabad törölgetni a szájukat.

Amikor édesanyám fürdetett, néha ott felejtette mellettem a szivacsot. Ilyenkor próbáltam elvonni a figyelmét, és nem érdekelt, hogy koszos a víz, a számba csavartam belőle. Nem sok emlékem van, de azt tudom, hogy rettentően kívántam a vizet!

– majd hozzátette, hogy azóta minden nap visz magával egy vizespalackot pont emiatt, és tart egyet az ágya mellett, az asztalánál és a kocsiban is.

Okay,lets begin… #brain #night #hospital #medical #surgery #neurosurgeryblog #neurosurgerylife #russia

@medical__russia__ által közzétett fénykép, 2016. Aug 12., 04:49 PDT

Volt olyan, aki arról számol be, hogy bár nem emlékszik semmire, amikor felébredt, úgy érezte, hogy a teste teljesen új, mint egy újszülötté. „Olyan érzés volt, amit előtte soha nem tapasztaltam, és valószínűleg soha nem is fogok” – mondta.

Egy szerencsétlen autóbalesetben volt részem. Magára az esetre nem igazán emlékszem, csak egy nagy csattanásra és arra, hogy fokozatosan vesztem el az eszméletem. Öt és fél hónap telt el, de amikor felébredtem, tíz másodpercnek tűnt az egész.

– számolt be az egyik reddites, aki szerint az egész olyan volt, mintha teleportált volna a kórházba. Ébredés után elkezdett pánikolni, a nővér pedig amikor ezt észrevette, kirohant a szobából és torkaszakadtából üvöltötte, hogy “felébredt!”.

Fejlécképünk: Instagram / @krushnadwepayan

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.