Közélet

Orbánt csak az arany érdekli

A jelek szerint a kormányfőnek csak az elsőség számít.

 

A magyar miniszterelnök utoljára Szilágyi Áronnak gratulált ahhoz, hogy megvédte olimpiai bajnoki címét. Orbán Viktor előzőleg természetesen egyetlen riói magyar aranyat sem hagyott szó nélkül.

Mivel a kormányfő – a szakemberek szerint – teljesen tudatosan használja közösségi oldalát, legalábbis furcsa, hogy – sportrajongó létére – Szilágyi győzelme óta nem adott közre friss bejegyzést, noha sportolóink számtalan érmet szereztek, vagy olyan eredményt értek el, amely kalaplengetésre méltó.

Orbán Viktor ráadásul a politikusok közül az egyetlen, aki simán bekerülhetne a magyar Facebook-celebritások közé, így természetesen egyértelműnek tűnik, hogy komoly hatása van annak is, ha nincs kormányfői reagálás például Cseh László és Hosszú Katinka fantasztikus második helyére, vagy Kapás Boglárka és Márton Anita csodálatos bronzérmére.

Ez ugyanis azt erősítheti a sportolókban, hogy kevés, amit letesznek az asztalra. A minap erre utalt egy sportpszichológus, aki le is tiltaná a Facebookról a sportolókat. Kárpáti Róbert – aki éppen Szilágyi Áron felkészítését segítette – azt mondta, egy sportolónak valóban nehéz az esélyesség terhe mellett még a társadalmi elvárásokkal is megküzdenie.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik