Közélet

Három kereskedelmi csatorna vállalja a politikai reklámokat

Nekik nem lenne kötelező. A reklámért nem kérhetnek pénzt.

Három kereskedelmi médiaszolgáltató is jelentkezett a Nemzeti Választási Bizottságnál (NVB), hogy a népszavazási kampányban politikai reklámot tenne közzé – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalának adataiból.

Az alaptörvény rögzíti, hogy a demokratikus közvélemény kialakulásához kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatás érdekében politikai reklám kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító feltételek mellett közölhető.

A politikai reklám televízióban, rádióban jelenhet meg.A népszavazásról szóló törvény szerint országos népszavazási kampányidőszakban politikai reklámot a kezdeményezés szervezői, továbbá a kezdeményezés szervezésében részt nem vevő, de frakcióval rendelkező pártok tehetnek közzé.

A politikai reklám műsoridejét a közszolgálati médiaszolgáltatónál – a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-nél – a törvény 300 percben állapította meg. A népszavazási kezdeményezés szervezője és a frakciók rendelkezésére álló időtartamot egyenlő arányban kellett felosztani, ez azt jelenti, hogy a kormányt és a frakciókat 50-50 perc illeti meg. A politikai reklámokat a közmédiának a legnagyobb éves átlagos közönségaránnyal bíró szolgáltatásában kell közzétenni.

A nem közszolgálati médiaszolgáltatók nem kötelesek ilyen jellegű politikai reklámot sugározni, de vállalhatják azt. A jogszabály szerint amennyiben a közszolgálatinak nem minősülő, országosan elérhető lineáris médiaszolgáltatást nyújtó szolgáltatók biztosítani kívánják politikai reklám közzétételének lehetőségét, ezt kötelesek közölni a NVB-vel. A politikai reklámért a médiaszolgáltató ellenszolgáltatást nem kérhet, és nem fogadhat el.

A nem közszolgálati médiaszolgáltatóknak szombat 16 óráig volt lehetőségük ilyen bejelentést tenni, az NVB-hez a határidő lejártáig három kereskedelmi médiaszolgáltató is bejelentkezett.

Az NVI internetes oldalán közzétett adatok szerint az ATV Zrt., a TV2 Média Csoport Kft. és a CEE Broadcasting Co. Srl. jelentette be, hogy politikai reklámokat tenne közzé a kampányban. Az ATV és a TV2 médiaszolgáltatója egyaránt 300 percben jelölte meg a közzététel összes időtartamát. A CEE Broadcasting Co. Srl. bejelentése szerint a politikai reklámot a Super TV2, a Mozi+, a Prime, az Izaura TV és a Zenebutik műsorában tennék közzé, összesen 150 percben.

Ez azt jelenti, hogy a népszavazási kampányban politikai reklámot a közszolgálati műsorszolgáltatón kívül kereskedelmi csatornákon is láthatnak a választópolgárok. A jogszabály alapján már a 2014-es országgyűlési, európai parlamenti és önkormányzati választáson is lehetőségük volt a kereskedelmi médiaszolgáltatóknak, hogy a kampányban ingyenesen közzétegyenek politikai reklámokat, de akkor egy médiaszolgáltató sem élt a lehetőséggel.

A politikai hirdetésekre – azaz a nyomtatott és elektronikus sajtótermékekben megjelenő kampányanyagokra – egy más szabály vonatkozik. A választási eljárásról szóló törvény szerint a népszavazást megelőző kampányban politikai hirdetést csak az a sajtótermék tehet közzé, amely az adott választás kitűzését követő öt munkanapon belül hirdetési árjegyzékét az Állami Számvevőszéknek megküldi. Az októberi népszavazás esetében ez a határidő július 12-én járt le.

Az Országgyűlés május 10-én rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól: “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik