Közélet

Knézy-ügy: nyílt levél ment a köztévének

Az egykori hangmérnök elképzelhetetlennek tartja a kommentátor által jelzett hibákat.

Cs. Kádár Péter újságíró-hangmérnök nyílt levelet írt az MTVA műszaki vezetőinek. Mivel a közmédia korábban nehezményezte, hogy a tények ismerete nélkül támadták kommentátorát, úgy gondolta, szakemberként kérdez a részletekre, mert – szerinte – Knézy Jenő állított nagyon súlyos dolgokat. Az egykori rádiós elképzelhetetlennek tartja a kommentátor által jelzett hibákat, ezért a riporter állításainak kivizsgálását kéri, nehogy egykori kollégái legyenek a bűnbakok.

Nyílt levél az MTVA műszaki vezetőinek

Tisztelt Uraim és Hölgyeim!

Néhány órával ezelőtt olvashattuk az MTVA hivatalos tájékoztatóját, amit a cég sajtófőnöke adott ki. Ebben ez áll:

„Megint úgy törli a lábát a magyar sajtó közmédiával ellenséges része az M4 Sport olimpiai kommentátorába, hogy nincs tisztában a tényekkel, és ami nagyobb baj, rá sem kérdez azokra, hanem előítéleitől vezérelve súlyos jelzőkkel minősíti a teljes közmédiát.”

Úgy gondoltam, hogy mint 40 éves újságírói múlttal rendelkező újságíró, és mint a Magyar Rádió egykori hangmérnöke, aki több ezer helyszíni közvetítés lebonyolításában vettem részt, rákérdezek a pontos tényekre. Az MTVA telefonközpontos munkatársa készségesen próbált nekem segíteni, de az általa megadott hét mellék egyikén sem sikerült senkivel sem kapcsolatba kerülni.

Az MTVA közleménye hivatkozik Knézy Jenőre is, például ezekben a részekben is:

„Másfelől technikai problémákkal küszködtünk. Két órával a futamok előtt a helyszíni kommentátor állásban semmiféle jel nem volt, nem működött a CIS monitor és az adás képet adó monitor sem.

Folyamatosan próbáltuk elhárítani a problémát, végül 30 perccel a kezdés előtt az a döntés született, hogy nem maradok kint, visszarohantam az IBC-be (műszaki közvetítő központ). Beestem éppen adáskezdésre és folyamatosan azzal kellett szembesülnöm,hogy elmegy a kép és a hang az off-tube fülkében.

Miközben ennek az elhárításán dolgoztunk, nekem nem volt sem képem, sem a verseny hangját nem hallottam. „

Knézy Jenő állításai nagyon súlyosak. Ilyen esetekben a műszaki vezetők kötelessége, hogy vizsgálatot indítsanak, és megállapítsák, hogy ki és milyen műszaki hibát követett el. A technika mai állása szerint a különböző elektronikus jegyzőkönyvek (mérések és automatikus dokumentációk), illetve a műszaki munkatársak nyilatkozatai alapján pontosan kideríthető, hogy mi történt, és hogy név szerint felelősségre lehessen vonni a vétkeseket. Ennek alapján mind a szakmai, mind a csupán érdeklődő, és az „off-tube” szó jelentését  nem ismerő nagyközönséget tájékoztatni lehessen egyrészt részletes szakmai (rendszertechnikai, számítástechnikai, távközlési, stb.)  szempontból,  másrészt közérthető módon.

A sikeres olimpiai közvetítés érdekében néhány kollégám is Rióban, illetve a budapesti stúdióban dolgozik. A magam részéről elképzelhetetlennek tartom a Knézy által jelzett hibákat, tudván, hogy kollégáim nagyon felkészültek, és lelkiismeretesen dolgoznak.

Kérem, hogy a vizsgálat eredményéről a legrövidebb időn belül tájékoztassanak, és az Önök által készített vizsgálati jegyzőkönyveket bocsássák rendelkezésemre, hogy azokat mind a szakmai sajtó, mind a többi érdeklődő médiumnak átnyújthassam.

Ha a vizsgálat netán azt állapítaná meg, hogy Knézy Jenő valótlant állított, és önmagát mentegetve, a műszaki munkatársakba törölte a lábát, abból is természetesen levonjuk a következtetéseket, hiszen akkor már teljes bizonyossággal tisztában leszünk a tényekkel.

Az igazság – a teljes igazság – által vezéreltetve.

Együttműködésüket köszönöm.

Cs. Kádár Péter

újságíró-hangmérnök

Előzőleg a feljelentéseiről ismert Fidesz-tag a Médiatanácshoz fordult. Tényi István pontosan idézve a törvényt arról, mi a közszolgálati médiaszolgáltatás feladata, emlékeztetett rá, hogy a közvélemény egy részében okkal vetődhetett fel a gyanú, hogy a közszolgálati média riportere nem tett eleget a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik