Közélet

Belső vizsgálat indult a Voldemort-ügyben

csepreghy (Array)
csepreghy (Array)
Azt szeretnék kideríteni, hogy az érintett cégek milyen formában indulhattak az uniós pénzekért.

A Hír TV-nek Csepreghy Nándor a Voldemort néven elhíresült csalási ügyről azt mondta: belső vizsgálatot indított a Miniszterelnökség, azt szeretnék kideríteni, hogy az érintett cégek milyen formában indulhattak a 2007-2013-as és a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban.

A 168 Óra írt a lehallgatási jegyzőkönyvek alapján azt írta, hogy kenőpénzt kért a Fidesz képviselője, Mengyi Roland az uniós pénzek megcsapolásához, a korrupciós ügy szálai pedig a Miniszterelnökségig érhetnek. Csepreghy Nándor közölte: ő maga áll a vizsgálat elé.

Szerinte egy országgyűlési képviselőnek az a feladata, hogy uniós fejlesztési forrásokat vigyen saját választási körzetébe.

Ami azt jelenti, hogy a választókörzetében épüljenek az utak, jöjjenek létre új munkahelyek. Ha ehhez pályázatírókkal kell találkozni, mert az elmúlt rendszerben ők megkerülhetetlen szereplők voltak, ez rendben van. Ezeknek a beszélgetéseknek azonban nem lehet tartalma magánérdeknek, csak közérdekű ügyekben egyeztethetnek és szerintem az rendben van.

Az Együtt korábban tudatta, hogy az ügyészségnek mielőbb kezdeményeznie kell Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését, de meg kell vizsgálni Csepreghy Nándor és Tállai András szerepét is az ügyben. Szigetvári Viktor pártelnök szerint meg kell vizsgálni, milyen magas kormányzati szintig érnek el a legújabb korrupciós botrány szálai.

Mengyi Roland korábban tagadta érintettségét, tudatta, hogy az ügyben ő semmilyen módon nem vett részt, a gyanúsítottként vallomást tevők visszaéltek nevével és a pozíciójával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik