Az Élet és Irodalom legfrissebb számában Csillag István arról ír, miért lehet Magyarország egy sötét lyuk Európa közepén, ahol
elbuknak a jók, győznek az erőszakosak, a rosszléti állam épül tovább, a lé azé, aki lenyúlja, az ostobák nem tanulnak. Sokféle formája van az önkénynek, a zsarnokságnak. Ki hiszi el, hogy igaz, hogy a szabadság, a szabad választás bizonyítéka és garanciája az ellenzéki politikai pártok, a kritikus újságok, az odamondogató rádió- és tévécsatorna jelenléte? Ki hiszi el, hogy leváltható a Vezér és kormánya, a kormányváltás csak azon múlik, hogy az ellenzék alkalmatlan?”
Csillag István valódi csapdahelyzetként írja le, hogy Magyarországon nem dönthet szabadon az, aki felelős a gyerekéért, a családjáért, önmagáért, és megélhetése a kormányhoz való hűségétől függ. A volt miniszter emlékeztet rá, hogy a jövedelemmel rendelkező magyar felnőttek közül közvetlenül az államtól függ (4,3 millió ember), és a „piacról” élők 3,2 milliós táborának is felfelé kell kacsingatnia, ha jót akar.
Ebben a helyzetben nem kell a diktatúrához éjféli „csengőfrász ”, baracskai munkatábor elég a létbiztonság féltése is, ami alapvetően határozhatja meg a választói döntést.
A megélhetésükben politikai döntéstől függő jövedelműek erős, meghatározó többsége olyan magyar sajátosság, amire nincs európai példa. (…) Rákosi zsarnokságát az a mondás jelképezte, hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”, az engedékeny Kádárét az, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”, a Vezérét pedig, az, hogy „aki nincs velünk, az nincs”.
Csillag István szerint nem kifinomult érzékű államjogászok és politológusi elemzése alapján állapítható meg, hogy leváltható-e még a kormány választásokon, hanem abból az egyszerű jövedelem- és munkapiaci statisztikából, amely kimutatja, hogy a választók többségének van mit féltenie, ha életben akar ebben a hazában maradni. További részletek az Élet és Irodalomban.
