varju lászló (varju lászló)
Közélet

Pár céget kihagyott vagyonnyilatkozataiból a DK alelnöke

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 08. 03. 08:12

A Direkt36 vette górcső alá Varju László DK-alelnök vagyonbevallását, céges érdekeltségeit. Idén áprilisban Facebook-oldalán ajánlotta ismerőseinek taksonyi Zöld Sziget Panziót az ellenzéki politikus, Lamperth Mónika korábbi szocialista belügyminiszter pedig megjegyezte, hogy a szép kis “pecónak” nincs nyoma Varju vagyonbevallásában. Varjunak nem esett jól a megjegyzés, Lamert Mónika később elnézést is kért tőle.

Pedig a Direkt36 cikke szerint a ráckevei Duna-ág mellett álló panzió tényleg Varju Lászlóé és családjáé, és az épületegyüttes valóban nem szerepel a vagyonnyilatkozatában. A panzió ugyanis Varju cégének a tulajdona, a képviselők cégeinek vagyonát pedig nem kell feltüntetni a nyilatkozatokban. Vagyonnyilatkozata alapján úgy tűnik, mintha Varjunak semmije sem lenne:  bérelt autóval jár, majdnem annyi adóssága van, mint megtakarítása, és a lakás, ahol él, a felesége tulajdona.

Meggyónta a DK-nak

Ráadásul cégeiről sem mindig adott megfelelően számot vagyonbevallásában: az egyik céget 6, a másikat 9, egy harmadikat pedig 3 vagyonnyilatkozatából hagyta ki, a mulasztást a portálnak el is ismerte a DK-s politikus. Varju három olyan cégről nem adott számot, amelyben érdekelt volt, ezek a

  • Pro-Mix Bróker Kft., amelyet először a 2011 januárjában leadott vagyonnyilatkozatában szerepeltetett, 21 százalékos részesedést jelölve meg, holott 1994 óta folyamatosan tagja volt a biztosítási  cégnek. A vállalkozás 2015-ben 9,6 millió forintos árbevételt produkált.
  •  Siva.hu Kft., amelyben Varju Lászlónak 75 százalékos tulajdonrésze van 2001 óta folyamatosan. A könyvelőcégben való érdekeltségét mégsem vallotta be 2007 és 2014 között.
  • Europaimpex Kft. 2013. május 29-e óta tartozik Varju László érdekeltségébe, három vagyonnyilatkozatából hagyta ki a veszetséges vállalkozást.

Varju a hiányosságokat rendetlenségével indokolta, ami abból fakadt, hogy a cégek működéséhez „nem sok köze volt”, illetve „nem sok eredménye volt annak, ami ott történt” – írja a cikk, amely szerint az ellenzéki politikus azután döntött vagyonbevaláásainak rendezése mellett, hogy 2014-ben egy cikk szembesítette a hiányosságokkal. A hibát a legutolsó vagyonnyilatkozatában kijavította, a DK-ban is elnézést kért, állítása szerint a be nem vallot cégekből nem származott haszna.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.