Közélet

Kubatovtól kérhetett segítséget Vizoviczki

Az ügyészség lefoglalt egy levelet, amelyben a „diszkópápa” a kampányban nyújtott segítségéért kéri, hogy engedjék el.

Egy 2013-as házkutatás során a Központi Nyomozó Főügyészség megtalált egy levelet, amiről először annyit állapítottak meg, hogy „Gábornak” szól, és V. L., vagyis Vizoviczki László aláírás látható rajta – számolt be a Jobbik-közeli N1TV.

Az ügyészség később hivatalos feljegyzést készített, amelyben úgy fogalmaznak, hogy a levelet „tartalmából és a Gábor megszólításból következtethetően”Kubatov Gábornak, a Fidesz azóta alelnökké is megválasztott pártigazgatójának írta a „diszkópápa”. A feljegyzés szerint a levélben Vizoviczki arra kérte „K. G.”-t, hogy a kampányban nyújtott támogatásért, és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkért cserébe segítsen abban, hogy Vizoviczki szabadlábon védekezhessen.

Az ügyészség nem tartotta annyira fontosnak a levelet, hogy bekerüljön a bíróságra benyújtott anyagok közé, létezéséről mindössze a házkutatási jegyzőkönyv és a feljegyzés árulkodik – írják. Vizoviczkit egyébként nem sokkal a levél lefoglalása után, 2013. május 30-án kiengedték a börtönből, és egy időre házi őrizetbe került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik