Közélet

Még mindig nem tudni, ki finanszírozza a hármas metró felújítását

Jelenleg az a legvalószínűbb, hogy az Európai Unió a költségek felét fedezi, ám még az is elképzelhető, hogy a fővárosi kerületeknek is be kell majd szállniuk a finanszírozásba, írta a Népszabadság kedden.

A lapnak Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkára azt mondta: várhatóan az unió vissza nem térítendő támogatás formájában fedezi a költségek felét – nagyjából 70 milliárd forintot -, a fennmaradó 70 milliárdot pedig a magyar állam visszatérítendő támogatásként biztosítaná a fővárosi önkormányzatnak. Úgy vélte, az EU nem tagadhatja meg a beruházás támogatását.

Ez esetben Budapestnek tíz év alatt, évi 7 milliárd forintos részletekben kellene visszafizetnie a kamatmentes kölcsönt. Ennek forrása lehet a dugódíj, a közösségi közlekedés nagyobb arányú állami kompenzációja, illetve új elemként a kerületi parkolási bevételek egy részének a fővároshoz irányítása, írta a lap, hozzátéve: a kormány azt sem tartja kizártnak, hogy a főváros kigazdálkodja az évi 7 milliárdot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik