Közélet

Közmunkásokból kényszerkatonák vagy munkanélküliek

Katona(430x286).jpg (katona, harckocsi, honvédség, )
Katona(430x286).jpg (katona, harckocsi, honvédség, )
A toborzásra kötelező elmenni. Aki megfelelne, de nem akar szerződéses katona lenni, elveszíti mostani munkáját.

A Kisalföld szerkesztőségét olyan közmunkások keresték meg, akik gyakorlatilag kötelező behívóként értelmezték, hogy szerződéses katonák lehetnek. Egyikük kulturális rendezvényeket szervez egy önkormányzatnál, havi bruttó 67 ezer 500 forintért. Ő mellesleg egy fiatal nő, és egyáltalán nem érti, mit akar tőle a katonaság.

Többen is kaptak olyan levelet, amelyben katonai toborzóra hívták őket.

A Magyar Honvédség toborzást szervez a közfoglalkoztatottak szerződéses katonai jogviszony-létesítési lehetősége érdekében.

A behívott közfoglalkoztatottakat ugyanakkor emlékeztetik rá, hogy a törvény szerint három hónapra ki kell zárni a közfoglalkoztatásból azt, aki a felajánlott, a rendelkezéseknek megfelelő munkahelyet nem fogadja el. Hatvan napra pedig törlik az álláskeresők közül, ha együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget. Ugyanilyen szankciókkal jár, aki a toborzón nem jelenik meg, az ugyanis a levél megfogalmazása szerint „kötelező”.

A Kisalföld kiderítette, hogy a behívott közfoglalkoztatottak tájékoztatót kapnak, alkalmassági teszteket, fizikai felmérést végeznek rajtuk. Ha ezen nem felelnek meg, nem kapnak a katonaságtól állásajánlatot, mostani munkaadójuknál közfoglalkoztatottként dolgozhatnak tovább. Ha viszont megfelelnek, szerződéses katonának hívják őket – vagy egyenruhát öltenek, vagy hónapokra elveszíthetik közfoglalkoztatotti státuszukat, munkájukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik