Közélet

79 millióért építtetik újra Horthy aranyvonatát

Az egyelőre nem világos, hogy az Orbán-kormány is körbe akarja-e hordozni a Szent Jobbot.

Csaknem 79 millió forint közpénzt költenek arra, hogy újraépítsék azt a vonatot, amellyel 1938-ban körbehordozták az országban a Szent Jobbot – írja az Átlátszó. A kezdeményezést a Magyar Koronaőrök Egyesülete indította el.

A vonattal Szent István halálának 900. évfordulója, illetve az Eucharisztikus világkongresszus alkalmával utaztatták körbe a királyi ereklyét. A szerelvény minden nagyobb városban megállt, érkeztére ünnepségeket rendeztek. Az Aranyvonatot erre az alkalomra építették, későbbi sorsa azonban nem ismert, így felújítani nem lehet.

A Magyar Nemzeti Múzeum ezért új vonatot építtet, a közbeszerzést tárgyalásos eljárásként még tavaly novemberben indították el. Ekkor mi is részletesen írtunk az Aranyvonatról.

Az ajánlatot kérő múzeumnak van egy olyan vasúti kocsi alváza és forgóváza, amilyenből az Aranyvonat épült, ennek átalakításával és felújításával készülhet el a replika. A kiírás szerint múzeumi hasznosításra, valamint jövőbeni kiállítási és reprezentatív célokra hasznosítanák az Aranyvonatot. Az nem derül ki, hogy Horthyék után az Orbán-rendszer is a Szent Jobb körbehordozására készül-e, de ezt sem lehet kizárni.

A szerelvényt egyébként a MÁV Nosztalgia Kft. és a Dunakeszi Járműjavító Kft. építi meg, a felhívás szerint 18 hónap alatt kell elvégezniük a munkát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik