Közélet

Határozatképtelen lehet a Liget ügyében összehívott rendkívüli ülés

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 07. 15. 12:37

Az Országgyűlés elnöke ellenzéki képviselők kezdeményezésére rendkívüli ülést hívott össze jövő szerdára, ugyanakkor a Ház várhatóan határozatképtelen lesz, így nem kerül majd napirendre a városligeti beruházást lehetővé tevő Liget-törvény megsemmisítéséről szóló javaslat.

A parlament házbizottságának erről döntő pénteki üléséről Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője számolt be a testület ülését követően tartott sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus közölte, a Fidesz nem kíván részt venni “ebben az ellenzéki cirkuszban”, képviselőcsoportjukból ezért csupán egyetlen képviselő lesz jelen az ülésteremben, mivel úgy gondolják, semmilyen olyan új körülmény nem merült fel, amely indokolná a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvény visszavonását.

Kósa Lajos úgy fogalmazott, a balliberális ellenzék eddig minden olyan építést, beruházást ellenzett, amelyet a kormány és a Fidesz kezdeményezett. Példaként említette erre a Nemzeti Színház épületét, valamint a Kossuth tér megújítását. “Mi úgy gondoljuk, hogy a Városliget szépítése, fejlesztése fölöttébb időszerű”, közölte, és kiemelte, a kormány korábban elfogadta a terület kertépítési tervét is, amelynek eredményeként a jelenleginél nagyobb lesz a zöldfelület aránya. Emellett eltűnik a “balliberális városvezetés mementójaként is felfogható szörnyszülött, a felállításakor 300 millió forintba került, de azóta sem működő homokóra”.

A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzék együttműködési szándékának komolyságát jól mutatja, hogy a rendkívüli parlamenti ülés napjának a tusványosi nyári tábor megnyitójának napját jelölték meg. “Ha van alkalmatlan időszak arra, hogy a parlament határozatképességét biztosítsuk, az biztos, hogy július 20.”, mondta Kósa Lajos, aki szerint ebből is látszik, hogy az ellenzék “csak a balhékeltésben” érdekelt.

A parlament rendkívüli ülését Szabó Tímea, a PM társelnöke, független országgyűlési képviselő kezdeményezte és Kósa Lajos tájékoztatása szerint azt az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői is támogatták.

Szabó Tímea arra hivatkozva indítványozta a 2013-ban elfogadott Liget-törvény visszavonását, mert az szerinte “minden baj forrása”, hiszen lehetővé teszi a zöldfelületek “korlátlanul lepusztítását” és helyükre “betonépületek” felhúzását.

Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását a képviselők egyötöde kezdeményezheti.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2011. november 26.
Transzparenst tartó résztvevő az Anker közben. Néma tanú bábukkal, a nők elleni erőszak szimbólumaival vonultak civilszervezetek tagjai a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen elnevezésű rendezvénysorozat figyelemfelhívó és megemlékező felvonulásán, az Anker Klubból a Liszt Ferenc térre. Az Európa Tanács adatai szerint Európában naponta minden ötödik nő szenved el erőszakot.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.