Közélet

DVBSS-botrány: jelentkezett az egyik korábban kiválasztott lány

A Borsnak beszélt a DVBSS nevű zenészduóról szerzett tapasztalatairól egy lány, aki tavaly ősszel Budapesten szintén együtt bulizott a kanadai párossal. A rajongóhölgyet a Bónusz Electrinic Music Fesz­tiválon választották ki az első sorban állók közül, majd a színpad mögé mehetett.

Ránk is egy magyar nő és egy férfi mutatott, akik megkérdezték, hogy magyarok vagyunk-e, és hogy elmúltunk-e 18 évesek. Amikor igennel válaszoltunk, már mehettünk is be a srácokhoz

-mondta el a napilapnak a névtelenül nyilatkozó lány, aki szerint a két fiú nagyon kedves volt vele és barátnőivel, itallal kínálták őket, majd megkérdezték tőlük, hogy elmenneke velük bulizni a hotelükbe. A lányok igent mondtak, a megszólaló szerint “volt ott minden”, de kizárólag azt tették, amihez kedvük volt.

Alkohol, tiszta fű?

A múlt héten, a Balaton Soundon történtek után jelentkezett a napilapnál az egyik érintett lány ismerőse, aki szerint a hat lány önszántából ment a zenészek konténerébe.

Valóban kínálták őket a narancslé és energiaitalok mellett vodkával is, amitől berúgtak. A két fiú füves cigit szívott, de azt sem tukmálták a lányokra, az egyik lány maga kért, majd ezután másik három is. Ezek a lányok a túlzott alkohol és a tiszta fű keverékétől lettek nagyon rosszul

-mondta a lap informátora, aki szerint az esetről több hangfelvétel és fotó is készült. Állítása szerint a lányok 2,5 órát voltak a zenészekkel, erőszak nem történt, az viszont igaz, hogy a DVBSS tagjai segítségnyújtás nélül magukra hagyták a fiatal lányokat. A lap szerette volna megtudni, hogy az érintett lányok tettek-e már tanúvallomást, de nem kaptak információkat a rendőrségtől.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, eszméletlen állapotban találtak két lányt szombaton az egyik fellépő, a kanadai DVBBS tagjainak öltözőjében. A szervezők ezzel kapcsolatban most azt közölték, hogy az események helyszínét a rendőrség átvizsgálta, több jelenlévőt tanúként hallgatott meg. A rendőrség megkeresése szerint a történtek kapcsán szexuális erőszak gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik