Közélet

Városliget: PR-fogásnak tűnik a nagy faátültetés ígérete

Kovács Áron
Kovács Áron

újságíró. 2016. 07. 14. 14:02

A Városliget Zrt. látszólag visszavonulót fújt, amikor megígérte, hogy nem vágnak ki több fát, de a tiltakozók több okból sem hisznek benne, hogy megvalósítható lenne a nagy terv. Egyszerűen túl sok és túl nagy fáról van szó, és az is világos, hogy a lényegről, a múzeumi épületekről nem hajlandók vitát nyitni.

„A tiltakozások hatására az a döntés született, hogy mostantól egyetlen egészséges fát sem vágunk ki az építkezés miatt, hanem a problémás helyen álló fák mindegyikét átültetjük a Ligeten belül” –nyilatkozta a Lokál című lapnak Sághi Attila, a Városliget Zrt. műszaki igazgatója. Ezzel látszólag 180 fokos fordulatot vett a Liget Projekt körüli, a napokban már tettlegességig fajult vita. Sághi egyenesen úgy fogalmazott: „Azt tudom mondani, hogy a tiltakozók győztek.”

Az interjúban Sághi – akit csütörtökön a 24.hu is keresett, de hiába, mert állítólag szabadságon van – azt állította, hogy történtek ugyan hibák, de a tiltakozókat a volt Hungexpo területéről kiszorító őrző-védők „alapvetően nem jártak el jogszerűtlenül”. Azt is ígérte, hogy újra egyeztetni fognak zöld szervezetekkel, illetve mindenkivel, akinek van javaslata, de azért megjegyezte, hogy nem fog minden úgy történni, ahogy „egy-egy kisebbség szeretné”.

A fák átültetésére tett ígéret több okból is kommunikációs fogásnak tűnik.

Először is azt a látszatot kelti, mintha a tiltakozóknak csak a fák – egyébként már márciusban megkezdett – kivágásával volna gondja.

Úgy tűnik, bármilyen engedményre hajlandók, csak az alapkoncepcióból ne kelljen engedni

– mondta a 24.hu-nak Tömöri Balázs, a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet kampányfelelőse.

Tömöri és más tiltakozók is úgy látják, hogy a fákat legegyszerűbben és legbiztosabban úgy lehetne megvédeni, ha nem terveznének épületeket a helyükre. A tervezett múzeumi épületeknek sokkal jobb helyük lenne például a Nyugati pályaudvar mögött, a Podmaniczky utca mentén, ahová Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi bejelentése szerint amúgy is parkot terveznek. Ha ez igaz, egyszerűbb lenne oda helyezni az épületeket – mondta Tömöri, aki szerint lehet, hogy keresztülverik az akaratukat, de az épületeket az emberek nem fogják a magukénak érezni.

A nyilatkozat őszinteségét műszaki, kertészeti okokból is meg lehet kérdőjelezni. Sághi szerint 150-200 fáról van szó, ezek átültetése hatalmas feladat, nagyon drága és valószínűleg nem is minden esetben valósítható meg. Bardóczi Sándor tájépítész a 24.hu-nak azt mondta: a faátültetéshez használt gépek drágák és még a legnagyobb ilyen géppel is csak legfeljebb 30-35 cm törzsátmérőjű fákat lehet átültetni.

Minél nagyobb egy ilyen fa, annál körültekintőbben, akár egy évig is elő kell azt készíteni az átültetésre, például gallyazással, metszéssel, kitámasztással.

A Városligetben a veszélyeztetett fák zöme meghaladja a méretkorlátot: az átlagos faátmérő 42 cm körül van, amely azt jelenti, hogy ettől jóval nagyobb faátmérők is előfordulnak. Vagyis PR-fogásnak tűnik a faátültetés, már csak azért is, mert máig megválaszolatlan, milyen helyre lehetne ezeket a fákat átültetni. Ha helyben akarják őket tartani, akkor csak a Nagyrét vagy a Királydomb beültetése révén lehetne megoldani az átültetést.

24.hu / Neményi Márton

A harmadik főbb kérdőjelet az időtényező jelenti. Sághi szerint az építkezés máris csúszásban van, ami pénzben is kifejezhető kárt okoz. A fakivágások már májusban elkezdődtek, a régi építmények bontása jelenleg is folyamatban van, vagyis semmi jele annak, hogy hónapokra leállnának a fák átültetésének kedvéért. Ez megkérdőjelezi azt is, hogy a beígért fórumokon lehet-e igazi párbeszéd: ha múzeumügyben már kész helyzet van, akkor miről lehet tárgyalni a zöldekkel?

És még egy apróság: a műszaki igazgató szerint „egészséges” fákat nem fognak kivágni. Az elmúlt évek tapasztalata szerint azonban, ha egy fa útban volt, mindig kiderült róla, hogy beteg, ezért veszélyes is. Van olyan kertészeti szakértő, aki egyenesen szakmai krédónak tekinti, hogy a budapesti fák zömét ki kellene vágni, csak a politika nem mer lépni a várható tiltakozások miatt. A Városligetben is azzal indokolták a márciusban megkezdett favágásokat, hogy azok a fák betegek voltak, pedig kidöntésük után több esetben látszott, hogy a törzsük belül nem korhadt.

Kérdéseinket elküldtük a Városliget Zrt.-nek. Amint választ kapunk, közölni fogjuk.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2012. szeptember 30.
Az U23 és Elit futam a kerékpáros pálya országos bajnokságon a Millenáris Velodromban 2012. szeptember 30-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.