Közélet

Túlélési tippek tömegközlekedőknek a Red Bull Air Race idejére

2016. július 14-én, 15-én, 16-án és 17-én a fővárosban több, a Budai és a Pesti rakpart környezetében futó fő közlekedési útvonalat is lezárnak, ezért az érintett közösségi közlekedési járatok útvonala is módosul, a hét második felében rendezik ugyanis a Red Bull Air Race repülősversenyt.

Csütörtökön kora délután és pénteken reggeltől délutánig lezárják a Budai és a Pesti alsó rakpart egy-egy szakaszát, a Lánchidat, valamint a Lánchíd utcát; nagyobb korlátozásra kell számítani azonban a hétvégén, amikor a rakpartok hosszabb szakaszán, valamint Budán a Fő utcán, az Alagútban, Pesten pedig a Széchenyi István téren sem lehet majd autóval közlekedni. A forgalomkorlátozások miatt csütörtökön és pénteken változik hajójáratok, a 19-es villamos, valamint a 16-os, a 105-ös és a 109-es busz, majd szombaton és vasárnap – a most felsoroltakon kívül – a 2-es villamos, a 15-ös és a 115-ös, valamint a 990-es busz közlekedése. Aki a belvárosba tart, annak szombaton és vasárnap érdemes a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat, elsősorban a metróvonalak egyikét, vagy a 4-es, illetve a 6-os villamost választania.

A főbb változások:

M2, hajók, 2-es villamos

Július 16-án és 17-én napközben az M2-es metró szükség esetén sűrűbben közlekedik. Ugyanakkor előfordulhat, hogy biztonsági okokból lezárják a Batthyány tér és a Kossuth Lajos tér állomást, ebben az esetben a metró megállás nélkül áthalad e két megállóhelyen.

Július 14-én 12:00 és 15:00 között, valamint július 15-én 8:00 és 17:30 között a D11-es és a D12-es hajójárat két szakaszra osztva közlekedik: a Haller utca végállomástól csak a Petőfi tér (Erzsébet híd) kikötőig, míg Újpest, Árpád út (D11), illetve a Rómaifürdő (D12) végállomástól csak a Jászai Mari tér (Margit híd) kikötőig. Július 16-án 9:00 és 18:30, valamint július 17-én 10:15 és 18:00 között a D13-as hajó rövidített útvonalon, a Rómaifürdő és a Jászai Mari tér között közlekedik, a Batthyány tér M+H és a Haller utca közötti kikötőket nem érinti.

Július 16-án és 17-én a 2-es villamos nem jár, helyette a Közvágóhíd H (Kvassay Jenő út) és a Nyugati pályaudvar M között közlekedő 2-es villamospótló busszal lehet utazni, amely a 23-as és az 54-es, majd a 15-115-ös busz vonalán halad.

15-ös és 115-ös busz

Július 16-án 9:30 és 18:00, valamint július 17-én 11:30 és 18:30 között a 15-ös és a 115-ös busz a Boráros tér H felé a Nádor utca és az Üllői út között a Széchenyi felső rakpart és a Széchenyi tér lezárása miatt módosított útvonalon, a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Kiskörúton át közlekedik, ezért nem érinti a Széchenyi István tér és a Fővám tér M közötti megállóit. A terelt útvonal-szakaszon a 15-ös és a 115-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • József nádor tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
  • Deák Ferenc tér M: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
  • Deák Ferenc tér M: a 9-es busz és a 48-as villamospótló megállóhelye,
  • Astoria M: a 9-es busz és a 48-as villamospótló megállóhelye.

Az Árpád híd M, illetve a Gyöngyösi utca M felé közlekedő 15-ös és 115-ös busz útvonala nem változik.

A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak a járatok közlekedéséről a BKK honlapján, a BKK Info oldalán vagy a BKK Info mobilalkalmazásban.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik