Közélet

Furcsa magyarázkodással mentegetik Debrecenben a túlkoros HÖK-vezetőt

24.hu
24.hu

2016. 07. 12. 10:58

Az egyetem szerint a hallgatói önkormányzat alelnöke és elnökhelyettese nem számít tisztségviselőnek.
Korábban a témában:

Mint arról korábban beszámoltunk, a Debreceni Egyetemen is bőven „túlkoros” egyetemisták irányítják a hallgatói közéletet. Az elmúlt hetekben távozott a hallgatói önkormányzat elnöki posztjáról a 35 éves Körösparti Péter, akinek utódja a 29 éves Bognár István Ádám lett. Ő már csaknem öt évet tevékenykedett a hallgatói képviseletben – írja az Eduline.

Csakhogy tavaly úgy módosították a felsőoktatási törvényt, hogy legfeljebb négy évig vehessenek részt a hallgatói önkormányzat munkájában, Erre azért volt szükség, mert sok HÖK vezetésében olyanok ülnek, akik a képzési idő többszörösét töltötték az egyetemen, és életvitelüket ahhoz igazították, hogy a HÖK-ben tevékenykedjenek, ami megkérdőjelezi a hallgatói képviselet értelmét.

Szegeden például a rektor is azt nyilatkozta, hogy terhet jelent az egyetem számára Török Márk EHÖK-elnök személye, aki több mint egy évtizede vállal vezető szerepet, és az összes egyetemi kar dékánja aláírta azt a levelet, ami arra szólítja fel, hogy ne forduljon bírósághoz, hanem a törvénynek megfelelően távozzon posztjáról, mert botrányai nem vetnek jó fényt az intézményre.

Debrecenben tavasszal választották meg Bognár István Ádámot, amikor már életben volt a négyéves korlát, vagyis elvileg szembementek a törvénnyel. Bognár 2011 októberétől 2012 júniusáig az egyik kari HÖK elnöke volt, ezután az egyetemi hallgatói önkormányzat alelnöke, illetve elnökhelyettese. Az Eduline megkeresésére a Debreceni Egyetem és annak Hallgatói Önkormányzata úgy próbálta a helyzetet kimagyarázni, hogy szerintük az alelnöki és elnökhelyettesi pozíció nem számít tisztségviselőnek.

Az Eduline megszólaltatta az Átlátszó Oktatás szakújságíróját, G. Szabó Dániel jogászt, aki azt mondta: a Debreceni Egyetem tévesen hivatkozik arra, hogy a HÖK saját maga határozhatja meg a „tisztségviselő” fogalmát. Ha ez így lenne, teljesen ki lehetne üresíteni a törvényt. A szavak általános jelentése alapján mindenki tisztségviselő, akinek felelősségi és döntési jogai vannak a HÖK-ben – mutatott rá G. Szabó.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.