Közélet

Az MSZP szerint az Alkotmánybíróság a Fidesz kiszolgálója

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának szocialista alelnöke szerint az Alkotmánybíróság keddi döntése megerősíti, hogy a kizárólag fideszes tagokból álló testület ma nem a jogállamiság őrzője, hanem Orbán Viktor és a Fidesz politikai igényeinek kiszolgálója.

Bárándy Gergely ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy az Ab nem találta alaptörvény-ellenesnek, hogy a rendőrség, majd a bíróság 2014-ben megtiltotta, hogy a devizahitel-károsultak érdekében tartott egész napos fővárosi demonstrációsorozat keretében a miniszterelnök házánál és a Kúriánál demonstráljanak. Az Ab ugyanakkor mulasztásos alkotmánysértést állapított meg, mert szabályozatlannak ítélte a gyülekezési jog és más alapjogok összeütközésének kezelését.

Az ellenzéki politikus közleménye szerint a döntés világossá teszi azt is, hogy “a minden idők leggátlástalanabb kormányát vezető Orbán Viktor fél a néptől”. Az MSZP célja, hogy a Fidesz által felszámolt, vagy díszletté silányított demokratikus intézmények ismét jogállami keretek között működjenek Magyarországon – hangoztatta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik