Közélet

A fideszes képviselő elfelejtette bevallani a házat, ahol lakik

Pesti Imre és felesége a főváros XVII. kerületében lakik, Rákosliget egyik számmal jelölt utcájában. Ezt a házat tünteti fel székhelyeként vagy lakhelyeként céges érdekeltségeinél, a Direkt36 írása szerint legutóbb akkor, amikor idén februárban a Hungary Business Kereskedőház felügyelőbizottsági tagja lett.

Az ingatlanban a fideszes képviselőnek nincs tulajdonrésze, de haszonélvezet van bejegyezve a javára, a vagyonnyilatkozatokról szóló törvényhez csatolt melléklet szerint az ilyen érdekeltséget is fel kell tüntetniük a képviselőknek.

De Pesti ezt nem tette meg, 2006 óta képviselő, egyszer sem szerepel az ingatlan a vagyonnyilatkozatában.

Az oknyomozó portálnak a politikus ezt azzal indokolta, hogy 2006-ben még nem kellett nyilatkozni a haszonélvezetről. Azonban a vagyonnyilatkozati adatlap 2013 óta kifejezetten felsorolja a haszonélvezetet, mint olyan jogviszonyt, amiről nyilatkozniuk kell képviselőknek.

A képviselő másik érve az volt, hogy az ingatlant képviselővé választása előtt 13 évvel szerezte. De az ingatlanokat nemcsak megszerzésük évében kell bevallaniuk a képviselőknek, hanem minden évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik