Közélet

„Felcsúton senki nem ellenkezik Orbán akaratával”

A brit Daily Mail szerint Magyarország nemmel fog szavazni októberben.

„Magyarország nemmel fog szavazni a Brexit inspirálta népszavazáson, inkább kifizet 255 millió fontot” – ezzel a címmel közöl riportot a brit Daily Mail. Szerintük az októberi referendum elsöprő győzelmet hoz majd az ország „keményvonalas” miniszterelnökének, aki a menekültellenes kampányt vezeti.

Azt írják: Orbán Viktor szerint a brit népszavazás kulcskérdése is a bevándorlás volt, és az ott élők „visszavették a szigetüket”. Elemzőkre hivatkozva rámutatnak: a Brexit felbátorította a magyar miniszterelnököt, a választók pedig még úgy is a menekülteket teljesen elutasító orbáni álláspont mellé állnak, hogy az országot majdnem százmilliárd forintnyi büntetés fenyegeti, amiért nem fogad be 1294 menekültet.

A lap újságírója ellátogatott Győrbe, „amely a leginkább arról híres, hogy itt gyártják az Audi autók motorjait”. Egy 30 éves irodai alkalmazott, Kovács Eszter azt mondta: ő amiatt aggódik, hogy a menekültek nem fognak beilleszkedni a társadalmunkba. „Nem tudjuk, kik ők, és honnan jönnek. Terroristák is lehetnek, ezt nem tudhatjuk” – idézi őt a Daily Mail. Szerinte azok, akik tavaly áthaladtak Győrön, nem tisztelnek bennünket, mert szemetet hagytak maguk után.

A 34 éves Tóth Rudolf azt mondta, ő azért fog nemmel szavazni a betelepítési kvótára, mert a menekültek Németországba akarnak menni, így semmi értelme nincs Magyarországon letelepíteni őket. „Egyetértek azzal, hogy nekik is élniük kell valahol, de Magyarország nem az ő helyük” – mondta.

„Sehol nem érezhető jobban a bevándorlásellenesség, mint a festői Felcsúton, ahol Orbán Viktor felnőtt, és most is van háza” – írja az újságíró, aki a településre is ellátogatott. Szerinte az 1688 lelkes Felcsúton senki nem ellenkezik Orbán akaratával, miután a falu nagymértékben profitált a miniszterelnök szívügyeként dédelgetett projektekből.

A Daily Mail rámutat: bár úgy tűnik, hogy Magyarország elkötelezetten szembemegy a betelepítési kvótával, nincs akarat arra, hogy a britekhez hasonlóan elhagyják az Európai Uniót, az ország ugyanis nagymértékben függ az EU-tól érkező támogatásoktól. Orbán a népszavazásban lehetőséget lát arra, hogy megüzenje az uniós bürokratáknak, hogy oda kell figyelniük a tagállamok akaratára, de valós félelem van amiatt, hogy a magyar miniszterelnök sikerét látva más országok is olyan népszavazásokat tartanak, amely tovább gyengíti az Európai Uniót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik