Közélet

Ferenc pápa: Isten ott rejlik a migránsban, akit el akarnak kergetni

Az "elkergetett migránsok" segítését szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a római Szent Péter téren  mondott beszédében.

A pápa a felebarátokat segítő jó szamaritánus cselekedeteiről beszélt a délben elhangzott Úrangyala-imádság (Angelus) bevezetéseként. Az egyházfő olyan életvitelt szorgalmazott, amelynek a középpontjában a nehézségben élő embertársak állnak.

A katolikus egyházfő kijelentette:

Nem szabad kategóriák szerint megítélni, ki a felebarátom és ki nem az. Legyél annak a fivérednek vagy nővérednek a felebarátja, akit nehézségben látsz.

Hozzátette: üres szavak helyett jó cselekedetekre van szükség.

Isten abban az emberben rejlik, aki félig halott, abban a migránsban, akit el akarnak kergetni

– jelentette ki.

Ferenc pápa szavaival közvetve az olaszországi Fermo város utcáján a napokban megtámadott és a sérüléseibe belehalt 36 éves nigériai migránsra is utalt, akit vasárnap délután temetnek el. A férfi nyolc hónappal ezelőtt érkezett Olaszországba és menekültkérelmet nyújtott be. Fermóban a helyi érsekség fogadta be. A város utcáin sétált feleségével, amikor két olasz fiatal rasszista indíttatásból rájuk támadt, a férfit súlyosan bántalmazták, és később belehalt sérüléseibe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik