Közélet

Balog Zoltán szerint képviselni kell a keresztény értékeket, nem megvédeni

A keresztény értékeket elsősorban nem megvédeni, hanem képviselni kell, mert ez a legjobb védelem – mondta Balog Zoltán a Föld sója Közép-európai Keresztény Találkozón szombaton Budapesten.

Az emberi erőforrások minisztere a reformáció és az egyházak európai jövőjéről tartott előadásában hangsúlyozta: a keresztény értékeket csak közösségként lehet képviselni.

A legfontosabb feladat tehát, hogy “olyan közösséget, közösségeket alkossunk és erősítsünk, amelynek tagjai képesek egymásra figyelni, és akik számíthatnak egymásra”, hiszen “először egymásra kell tudnunk figyelni ahhoz, hogy később tudjunk kifelé, másokra is” figyelni – fogalmazott.

Balog Zoltán rámutatott: az a közösség, amelyik nem tudja magáról, hogy “kicsoda”, hogy milyen erkölcsi, kulturális struktúrában él, az mások integrálására is képtelen. Integrálni csak erős identitással rendelkező közösségek képesek, ma azonban Európa identitása gyenge – tette hozzá a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik