Közélet

Veszélyes játék ez, EU-s kilépés lehet a vége

Ha kizárólag az illegális migráció uniós kezelése képezné a döntés alapját, az nem a bent maradás mellett szólna

– pendítette meg finoman az EU-ból történő kilépés húrjait Kovács Zoltán kormányszóvivő péntek reggel az ATV Start című műsorában. Utóbb úgy finomította, hogy a kormány az EU intézményrendszerét kritizálja, nem pedig Európa-ellenes, de ez már nem az első hasonló nyilatkozat volt a kabinet részéről.

Egy nappal korábban Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető – ebben a minőségében pikáns módon az EU-s támogatások felhasználását felügyelő – miniszter mondta azt, hogy a kormánynak ugyan nem áll szándékában követni a britek példáját és kilépni az EU-ból, de ha lenne ilyen népszavazás, ő személy szerint nem tudna jó szívvel a maradásra voksolni.

Nem szabad túl bonyolultan beszélni

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben világossá tette, hogy ha nem is most, de a jövőben szükségesnek tartaná az EU alapszerződés módosítását. Ennek tartalmát nem részletezte, de azért sejthető, hogy a közösségi intézmények jogköreit nyirbálná meg a tagállamok javára. Ez nyilván rendkívül nehéz tárgyalássorozat lesz, de végül is legitim politikai program, hiszen tagjai vagyunk egy klubnak, így van beleszólásunk az alapszabályba is.

Csakhogy itthon nehéz lenne megmagyarázni, hiszen alig érti valaki, mi az az EU-szerződés, ezért marad inkább a kettős beszéd. A kormány úgynevezett kvótaügyi népszavazására Orbán szerint épp azért van szükség, hogy ne kelljen később a kilépésről szavazni, valójában azonban ez igazi kettős játék: a nélkül hergeli belpolitikai okokból a szavazókat Brüsszel ellen, hogy kockáztatná a tényleges kilépést.

Mert legyünk őszinték, komoly esélye van, hogy egy „Huxit” referendum kiírása esetén gyorsan kívül találnánk magunkat az EU-n.

Annak idején, 2003-ban a magyarok népszavazáson döntöttek az EU-csatlakozásról. Alacsony, 38 százalékos részvétel mellett ugyan, de elsöprő többség, 83,7 százalék szavazott a belépés mellett. Az elmúlt több mint 13 évben persze sok minden megváltozott, az emberek elvileg sokkal többet tudnak, a gyakorlatban viszont inkább csak éreznek az EU mindennapi valóságáról.

A depresszió az EU ellensége

Az egy nagyon érdekes kérdés, hogy vajon ma meglenne-e a belépéshez szükséges többség, jegyezte meg teljes joggal Lázár János egy hete, épp a brit népszavazás napján.

A Nézőpont Intézet gyors felmérése szerint ugyan a magyarok kétharmada még mindig nem hagyná el az EU-t, de a közvélemény-kutatásról szóló közlemény nem részletezi, hogy mennyi a kifejezetten maradáspárti és az egyszerűen csak passzív választók aránya. A brit népszavazás is azon dőlt el, hogy a maradáspártiak közül sokan nem mentek el szavazni.

Bár a Nézőpont Intézet felmérése szerint Nagy-Britanniával ellentétben Magyarországon az idősek támogatják nagyobb arányban a tagságot, valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha a brit példa alapján azt feltételezzük, hogy a kilépéspárti vélemény a gazdasági depressziótól sújtott térségekben lenne erősebb, olyan, az átlagnál alacsonyabb iskolázottságú és rosszabb anyagi körülmények közt élő emberek körében, akiknek kevés reményük van a felemelkedésre. Nem véletlen, hogy Lázár is az ő „elkeseredett” makói választóit emlegette csütörtökön.

Épp ez adhat okot aggodalomra.

Hiszen bármit is mondanak a felmérések, Magyarországon nagyon szűk az a középosztály, amely meggyőződéses nemet mondana a kilépésre, ha egyszer felteszik azt népszavazásra. Sokan vannak viszont, akik készek elhinni, hogy minden bajuk okozója a távoli és megfoghatatlan Brüsszel, és erre a kormánypártok kőkeményen rá is játszanak már 2011 óta (akkor, március 15-én hangozz el a Bécs-Moszkva-Brüsszel párhuzam Orbán szájából).

Veszélyes beszéd, hazafelé

Azt a  magyar miniszterelnök is pontosan tudja, hogy az EU nem birodalom, Brüsszelben el is mondta, hogy az Unió a tagországokból áll, 28 fővárosban létezik, de ezt itthon egyáltalán nem szereti emlegetni. A magyar kormányzati kommunikáció bevált üzenete a bevándorlás elutasítása, amit szorosan összekapcsolt az EU kritikájával (lásd: “kényszerbetelepítés”), és a Brexit után is csak azt tudja emlegetni, hogy lám, a migráció az oka, amit Brüsszel erőltet.

Az egészben van egy logikai buktató: nem ugyanazt nevezik migrációnak Nagy-Britanniában és Magyarországon.

Itthon főleg a közel-keleti vagy közép-ázsiai menedékkérőkről van szó, akiket úgymond az EU akar ránk erőltetni, míg az Egyesült Királyságban azokról a közép-európai munkavállalókról, akik az EU által biztosított szabad mozgás jogával élnek. Ez utóbbi fenntartását viszont a magyar kormány is prioritásként kezeli, vagyis, ha úgy tetszik, rá akarja erőltetni a migrációt szegény britekre.

Europress
Europress

Ebből is egyértelmű, hogy a magyar kormány vagy a Fidesz nem akar kilépni az EU-ból, sőt, igazából nincs ma Magyarországon olyan erő, amely ezt komolyan gondolná (már a Jobbik sem, amelynek képviselői néhány éve még felgyújtották, vagy az Országház ablakából dobálták ki az EU-s zászlókat). Ez nem érzelmi kérdés, hanem kőkemény gazdasági racionalitás: lételemünk a közös piac, EU-s támogatások nélkül pedig nem lenne gazdasági növekedés.

A dologban csak az a veszélyes, hogy ha kellőképpen felhergelik az embereket Brüsszel ellen, akkor lehet, hogy támad majd olyan politikai erő, amely megkísérli a kilépést, csak hogy ebből kovácsoljon tőkét. Várhatóan 2020 után amúgy sem lesznek már jelentős EU-s fejlesztési források, vagyis akár engedni is lehet a kilépéspárti többség dühének. Főleg akkor, ha a britek jó alkut harcolnak ki a tárgyalásokon, és valahogy mégis hozzáférnek a közös piachoz.

Ebben az esetben Magyarországon is okkal gondolhatják egyesek, hogy “lám, a briteknek sikerült, mi miért ne próbálnánk meg?!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik