Közélet

Brit lap harsogja, hogy Lázár is kilépne az EU-ból

Az Express nevű brit lap is megírta, hogy Lázár János a csütörtök délutáni kormányinfón arról beszélt, hogy jó szívvel nem tudna arra szavazni, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: ha újra lehetne szavazni, vagy nem menne el, vagy a kilépés mellett döntene. Érvelése szerint európainak gondolja magát, de az EU nem alkalmas arra, hogy Európa érdekeit védje és megjelenítse. Emlékeztetett: 2004-ben a belépés mellett tette le a voksát, és nagyon csalódott.

Arra az Express is külön kitér, hogy Lázár, “Orbán jobbkeze” hangsúlyozta: ez az ő véleménye, nem pedig a magyar kormányé, a kormányzati tervek között nem szerepel az uniós tagságról szóló referendum kiírása. A cikk Magyarországot azon rebellis tagállamok között említi Csehország, Szlovákia és Lengyelország mellett, amelyek tervbe vették egy kevésbé centralizált közösség kialakítását.

A lap idézi Orbán Viktort is, aki a Brexit hátterében a menekültválság nem megfelelő kezelését említette. A magyar miniszterelnök azon kijelentését említik, amelyben arról beszél: a fontos kérdés az, hogy milyen leckét adott a Brexit azoknak a tagállamoknak, akik a közösség tagjai akarnak maradni. A cikk beszámol a szeptemberben vagy októberben esedékes kvótanépszavazásról is és a Brüsszellel való magyar viszony kapcsán emlékeztet: az ország a migránsválság kellős közepén kerítést épített határaira.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik