Közélet

A következő 15 évben 69 millió ötévesnél fiatalabb gyerek halhat meg elkerülhető okokból

A következő 15 évben 69 millió ötévesnél fiatalabb gyerek halhat meg olyan okokból, amelyek elkerülhetők lennének – figyelmeztetett az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF.

A legszegényebb gyermekek kétszer nagyobb valószínűséggel halnak meg 5 éves koruk előtt, és szenvednek krónikus alultápláltságban, mint a leggazdagabbak

– mutatott rá az ENSZ szakosított szerve.

A jelentésből kiderül az is, hogy 2030-ig 167 millióra nő a szegénységben élő gyermekek száma, és 750 millióra azoké a lányoké, akiket még kiskorúként házasságra kényszerítenek.

Az előrejelzés különösen a Szaharától délre található térségről közöl ijesztő adatokat, például azt, hogy 2030-ig ott tízből kilenc gyermek fog rendkívüli szegénységben élni. A világnak ezen a részén található azoknak a kiskorúaknak a fele is, akik nem férnek hozzá az elemi oktatáshoz.

Jelenleg világszerte 124 millió gyerek nem vesz részt az alap- és középfokú oktatásban

– hívta fel a figyelmet az UNICEF.

Választanunk kell: most befektetünk ezeknek a gyerekeknek a jövőjébe, vagy engedjük, hogy a világ még egyenlőtlenebb és megosztottabb legyen

– mondta Anthony Lake, az UNICEF igazgatója. Hozzátette, hogy ugyanakkor történtek már előrelépések a gyermekszegénység felszámolása és az iskolai oktatásban részt vevők körének szélesítése terén. A gyermekhalandóság és a rendkívüli szegénységben élők száma felére csökkent 1990 óta az ENSZ adatai szerint.

A kormányoknak országukra szabott tervekkel kell előállniuk az érintett gyerekek megsegítéséhez. Ha az egyenlőségre helyezzük a hangsúlyt, előreléphetünk

– mondta Justin Forsyth, az UNICEF igazgatóhelyettese.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik