Közélet

Publicus: fordított a Fidesz, mélyponton a Jobbik

Megállt a Fidesz népszerűségének csökkenése, az MSZP stagnál, a Jobbik viszont ismét a mélypontra csúszott – derül ki a Publicus Intézet közvélemény-kutatásából, amelyet a Vasárnapi Hírek megbízásából, június 10 és 15 között készítettek.

A felmérés szerint a Fidesz támogatottsága a múlt havi mélypont után egy százalékpontot növekedve, 23 százalékon áll a teljes népesség körében, az MSZP negyedik hónapja 12 százalékon áll, míg a Jobbik támogatottsága egy százalékpontot csökkenve újra a mélypontjára csúszott, és 11 százalékon áll. Ezzel a két párt közötti, a második helyért folyó versenyben újra az MSZP került leheletnyi – hibahatáron belüli – előnybe.

2016_06_ppref

A többi párt megítélése érdemben nem változott. Az LMP a múlt hónapokhoz hasonlóan 3 százalékon áll, a párt vezetőjének bejeletett távozása nem bizonytalanította el a szavazókat. A DK támogatóinak száma sem változott és szintén 3 százalék. Az Együtt támogatóinak az aránya ebben a hónapban sem érte el az egy százalékot, csakúgy, ahogy PM, és a MLP sem.

2016_06_ppref_idosor

A bizonytalanok aránya így újabb egy százalékpontot nőtt, már 46 százalék nem tudja, kire szavazzon. Az országban zajló folyamatokkal való elégedettség ugyanakkor némileg újra növekszik, és ez hatással van a Fidesz támogatottságára, amely a múlt hónapos mélypontról elmozdult, és a tábora is aktívabb lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik