Közélet

Liberálisok: veszélyes hulladékot égetnek a kórház mögött

A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) információi szerint veszélyes és biológiai hulladékokat égetnek a főváros IX. kerületében, Ferencváros közepén, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház mögött.

Szabadai Viktor, az ellenzéki párt budapesti választmányának elnöke a feltételezett égető helyszínén, a Vágóhíd utca és a Lenkei János utca kereszteződésénél tartott pénteki sajtótájékoztatón azt mondta: a környéken élők és az egészségügyi intézményben dolgozók elmondása alapján

a létesítmény területén a kórházban keletkezett veszélyes hulladékokat semmisítik meg, így a használt fecskendőket, a véres kötszereket, sőt egyesek szerint még az eltávolított emberi testrészeket is.

Szemtanúk azt állítják, hogy más egészségügyi intézményekből is hordanak ide hulladékokat – közölte, rámutatva: gyakran járnak speciális jelzéssel ellátott teherautók az érintett szakaszon. Szabadai Viktor hangsúlyozta, hogy a feltételezett égető szomszédságában a kórház mellett egy lakótelep és egy gyermekek által használt sportpálya is található.

Liberálisok: számolják fel az égetőt

A Liberálisok álláspontja az, hogy a létesítményt az összes ahhoz hasonlóval együtt a lakott területektől távol, a város határain túl kellene elhelyezni még akkor is, ha megfelelnek a jogszabályi előírásoknak.

A párt a Pest Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi főosztályához fordul, hogy pontos képet kapjon a technológia kockázatairól, a levegőbe kerülő szennyező anyagok összetételéről. A kórház igazgatójától választ vár arra, hogy milyen típusú hulladékot semmisítenek meg a telepen. A kerületi önkormányzat vezetőségénél pedig azt akarja elérni, hogy kezdeményezze a létesítmény felszámolását – sorolta a választmányi elnök.

A Liberálisok aláírásgyűjtésbe is kezdtek a feltételezett égető ellen, és budapesti programjukban kiemelt helyen szerepel, hogy a városhatáron kívülre költöztetik azt.

Hardi Flóra, az ellenzéki párt ferencvárosi szervezetének elnöke arról beszélt, hogy az utóbbi időben gyakran fordult meg a kórházban, és látogatásai során lett figyelmes a létesítmény nagy kéményére, ezután kezdtek el nyomozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik