Közélet

Az MNB-s alapítványok az ingatlanpiac felé fordulnak

Néhány héten belül meghozzák a befektetői döntéseket, amivel átcsoportosítják a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok vagyonát, erről Fekete Zoltán, a Pallas Athéné Domus Optima Zrt. vezérigazgatója tájékoztatta a Figyelőt.

Arról a lap online felületén már korábban írtak, hogy a nagyjából 200 milliárd forint államkötvény-állomány részbeni leépítésére készülnek a szervezetek, az így keletkezett összeget pedig az ingatlanpiacon fektetnék be.

Ehhez azonban kell a hat MNB-s alapítvány kuratóriumának, valamint az Optimának a jóváhagyására, a lap szerint ez várhatóan júniusban meg is történik, az ingatlanvásárlások pedig még az idén elkezdődhetnek.

A Világgazdaság korábban arról írt, hogy még májusban egy nap alatt öt új vállalkozást alapítottak a Matolcsy-alapítványok, ezeket a leánycégeket kifejezetten ingatlanok adásvételére és ingatlankezelésre hozták létre.

Közben az Európai Központi Bank aggódik, kételyei vannak az alapítványok vagyonbefektetésével kapcsolatban, ugyanis szerintük az államkötvényeket az elsődleges piacokon szerezték be, ekkor viszont tiltott monetáris finanszírozás valósult meg.

Ezt követően született az a döntés, hogy hozamtermelő ingatlanokba fektetik az alapítványi vagyont.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik