Vadai Ágnes (Array)
Közélet

„Tisztelt Képviselő Úr!” Így válaszolt az államtitkár Vadai Ágnesnek

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 06. 08. 14:23

„Hol a határ?” Ezt kérdezte a DK politikusa.

 

Vadai Ágnes a nemzetgazdasági minisztert kérdezte volna arról, mi számít a kormánynál túlárazásnak, ha az M4-es autópálya építését a horribilis költségek miatt (fajlagos kilométerköltsége 3,8 milliárd forint) leállíttatta, miközben a debreceni kiskörút 2. üteménél ugyanez csaknem 4,3 milliárd forint.

A független politikus arra is kíváncsi volt, mi történhetett, ami miatt „a pályázatot elnyerő ajánlat 2,1 milliárdos fajlagos költsége kétszeresére emelkedett? Hol van, illetve van-e a túlárazásnak elfogadható határa a kormány és az EU szerint?”

Tisztelt Képviselő Úr!

Így kezdte válaszát a Varga Mihály helyett válaszoló Tállai András. A miniszterhelyettes közölte, az elfogadható árszint meghatározása mindig egyedileg történik.

A túlárazás semmilyen mértékben nem elfogadható, minden esetben azt szükséges mérlegelni, hogy egy projekt adott bekerülési költsége a műszaki tartalom és a körülmények (pl. terepviszonyok, domborzati adottságok, alkalmazott technológia, építési időtartam és időszak, stb.) ismeretében alátámasztható vagy sem.

Tállai András egyrészt jelezte, hogy a kormánynak a becsült ár alapján indított közbeszerzési eljárásra nincs ráhatása, másrészt azt is, hogy – szerinte – a debreceni beruházásnál minden rendben van.  

A vállalkozási szerződésben szereplő vállalási díjak a projekt megvalósítása során nem módosultak. A vállalási ár meghatározásánál figyelembe kellett venni többek között az alábbiakat: ingatlanvásárlás, talajcsere szükségessége, az út nyomvonala közművekkel lefedett területen húzódik, jelzőlámpás csomópontok kialakítása. Tehát összességében elmondható, hogy egy beépített területen történő útépítés esetén teljesen más munkanemek és költségtételek jelentkeznek, mint egy autópálya építése esetén.

Mint korábban megírtuk, tavaly állították le az M4-es építését, miután a kormányfő összeveszett Simicska Lajossal. A kormány azt mondta, kartellezést gyanít. A projekt költsége 110 milliárd forint volt. Az M4-es 2-szer 2 sávos szakaszán egyebek mellett 9 felüljáró, 4 csomópont, 4 aluljáró, 22 úgynevezett műtárgy, 3 komplex pihenő, 416 méter ártéri, 756 méter Tisza-híd, 168 méter pályahíd és 9 ökológiai átjáró készült volna el.

Debrecenben korábban parázs politikai vita volt a kiskörút építése miatt, a helyi DK képviselője már akkor is jelezte, hogy a városban nem épülnek ilyen műtárgyak, a költségek mégis horribilisak. A Fidesz akkor jelezte, hogy a DK több milliárdos kárt akar okozni Debrecennek, hiszen a beruházáshoz a város több mint bruttó 1,9 milliárd forint támogatást kapott.

 

 

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.