Közélet

Semjén a romániai választásról: Magyar győzelem, jóember!

Gratulációját fejezte ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a vasárnapi romániai önkormányzati választásokon induló magyaroknak az elért eredményekért.

A kormányfő helyettese az idei Kőrösi Csoma Sándor- és Petőfi Sándor-program zárókonferenciáján, hétfőn Budapesten kiemelte: a voksoláson több mint 200 magyar jelölt szerzett polgármesteri tisztséget.

Semjén Zsolt külön gratulált a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sikeréhez, jelezve, hogy Székelyföld két legnagyobb városában, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön nagy győzelmet arattak. Azt mondta: ez azért is fontos, mert Romániában egyre brutálisabb magyarellenesség tapasztalható, és az igazságszolgáltatáson keresztül zaklatják a magyarságot.

Nyilvánvalóan a megfélemlítés volt a cél, hogy ne induljanak el a magyar jelöltek a helyhatósági választáson – tette hozzá. Gratulált a bátorságukhoz, és egyúttal nagy történelmi sikernek nevezte, hogy Szatmárnémetit sikerült “visszaszerezni”, ott ismét magyar polgármester lesz.

A 34 százalékban magyarlakta Szatmárnémetiben négy év kihagyás után szerezte meg ismét az RMDSZ jelöltje – Kereskényi Gábor – a polgármesteri posztot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik