Közélet

Nem indít nyomozást a rendőrség az MTVA honlapszerződései miatt

mtva magyar televízió (Array)
mtva magyar televízió (Array)

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke 2016 márciusában hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt tett feljelentést a közmédia 120 milliós forintos weblaphálója ügyében. A Direkt36 oknyomozó portál derítette ki, hogy az MTVA egyik cége, az Új Média és Teletext Kft. 2014 májusában 110 internetes oldal megvásárlására költötte el az összeget. Az eladó egy olyan cég, amely Várhegyi Attila családtagjainak többségi tulajdonában volt. A weblapok egymáshoz hasonlóak voltak, domain neveik pedig településnevekből és a híradó szóból álltak.

Várhegyi Attila egykori szolnoki polgármester és államtitkár, a Fidesz volt választmányi elnöke és pártigazgatója. 2002 őszén folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt ítélték el

-emlékeztet közleményében az Együtt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Szigetvári Viktor feljelentését elutasította, mivel az a rendőrség álláspontja szerint nem bűncselekmény, mely állítását azzal támasztja alá, hogy az adásvételbe bevont vagyonértékelő cég szerint a 110 darab weblap piaci értéke még nagyobb is a vételárnál.

Az Együtt a feljelentés elutasítása ellen panasszal él, és kikéri a hivatkozott vagyonértékelést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik