Közélet

Török Zsolt pénzgyűjtése nem várt fordulatot vett

török zsolt (török zsolt, )
török zsolt (török zsolt, )

Az MSZP egykori szóvivője, Török Zsolt pert vesztett Selmeczi Gabriella ellen. Török nem tudja kifizetni neki a kártérítést, ezért ismerőseitől próbálja összeszedni a pénzt. Ezt a képet tette fel Facebookra:

Forrás: Facebook
Forrás: Facebook

Török még 2013-ban azt állította, hogy “Selmeczi Gabriella személy szerint is, a 3 ezer milliárdos nyugdíjvagyon lenyúlása után 500 milliárd forintért MOL-részvényeket vásárol”. Ez pedig nem volt igaz. A bíróság félmilliós kártérítést ítélt meg, plusz a több százezres perköltséget, amit Török nem tudott volna kifizetni.

Török azt állította, kimondta az igazságot. Ehhez képest bocsánatot kért Selmeczitől. Az MSZP pedig Török mögé állt, azt mondták,  a párt “teljes mértékben szolidáris Török Zsolttal, akit azért büntettek meg több mint félmillió forintra, mert kimondta az igazságot az ellopott magánnyugdíjakról”.

Azonban a történet itt nem ért véget. Az Index szerint Selmeczi ugyanis már megkapta a kártérítés összegét április 20-án. Az MSZP-től.

Török Zsolt az Indexnek azt mondta, csak a pénz felét fizette ki az MSZP, és még ott van a perköltség is, úgyhogy most azért gyűjt, hogy ezeket ki tudja fizetni. Tehát most Török tartozik az MSZP-nek. Hogy ők miért nem engedik el ezt a képviselőnek, az rejtély.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik