Közélet

Együtt: Matolcsy két évig azt szajkózta, az MNB pénze nem közpénz

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint a kormánypártok úgy módosították kedden a jegybanktörvényt, hogy azzal továbbra is el tudják rejteni az állampolgárok elől, hogy mire költik a társadalom pénzét.

Pápa Levente alelnök keddi, budapesti sajtótájékoztatóján álságos érvelésnek nevezte, hogy a versenyhátrány elkerülésére hivatkozva olyan, információkorlátozó szabályokat akarnak alkalmazni állami cégekre, amelyeket eredetileg a piacgazdasági keretek között működő társaságok számára hoztak létre.

A politikus azt is felháborítónak tartotta, hogy a jegybank hétfőn üdvözölte azt az alkotmánybírósági döntést, amelyik nem engedte meg, hogy

az MNB alapítványai elrejtsék a közérdekű információkat.

Hangsúlyozta, hogy a jegybank elnöke, Matolcsy György “két évig azt szajkózta”, hogy az MNB pénze nem közpénz.

A Ház kedden szavazott ismét a jegybanktörvény módosításáról, miután az Alkotmánybíróság a korábbi változat egyes passzusait alaptörvény-ellenesnek ítélte.

A másodszor elfogadott szabályozás értelmében a jegybanki alapítványok adatkiadásának korlátozása kikerült a jogszabályból, a változtatás azonban tartalmazza, hogy az alapítványokat az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrizi. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik