Közélet

Pirézeket is „betelepítene” Szeged polgármestere

24.hu
24.hu

2016. 04. 15. 10:24

A helyi jobboldal köti az ebet a karóhoz, a városvezetés viszont kitartóan cáfolja, hogy menekülttábort akarnának létrehozni a városban.

Mint arról beszámoltunk, Szegeden a Fidesz-LÉT és a KDNP helyi politikusai attól tartanak, hogy a baloldali városvezetés menedékkérők betelepítéséről köthetett háttéralkut. Ezt arra alapozzák, hogy Martin Schulz EP-elnök egy német lapinterjúban arról beszélt, hogy Szegeden nem tapasztalható akkora idegenellenesség, mint Magyarország egészén, és tett egy olyan megjegyzést, hogy „oda bármelyik menekültet el lehet küldeni”.

A jobboldali politikusok már azt is tudni vélik, hová helyeznék el Szegeden a menekülteket, és állásfoglalást követelnek Botka László polgármestertől, aki ugyanakkor őrültségnek nevezte a felvetést, és a polgármesteri hivatal sajtófőnöke is határozottan visszautasította, hogy lenne ilyen terv. Ráadásul megkeresésünkre a Belügyminisztérium is arról tájékoztatott, hogy a menekültek elhelyezése állami feladat, a befogadó létesítmények létrehozása a belügyminiszter hatáskörébe tartozik, a kormány felhatalmazása alapján.

A pénteki városi közgyűlésen Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt a Délmagyarország beszámolója szerint, hogy „egy kiszivárgott uniós dokumentum szerint ki akarják vonni a migránsok befogadását a nemzeti hatáskörből”. Azt mondta, Botka László Martin Schulz EP-elnökhöz dörgölőzik, és „félelmet keltő bevándorlókat telepítenének Szegedre”.

Botka gúnyos választ adott: azt mondta, amikor Martin Schulz „intelligens, európai városként” beszélt Szegedről, valószínűleg nem a KDNP-re és Haágra gondolt. Szerinte az ellenzéki képviselő lenézi a szegedieket a hisztériakeltéssel. Azzal viccelődött, hogy nemsokára fogadja a piréz nagykövetet, hogy pirézeket is hozzanak a városba, majd komolyra fordítva a szót, leszögezte: szóba sem került bevándorlók letelepítése Schulz látogatásakor.

Haág napirendre akarta vetetni a kérdést, Botkát interpellálta. A kérdései ezek voltak: „kész-e arra Botka László, hogy migránsokat telepítsen Szegedre? Valóban táborrá alakul a volt szentmihályi iskola? Van-e más terület, ahová migránsokat telepítene? Hogyan biztosítana számukra lakóhelyet és munkát?” Az ügy napirendre vételét a közgyűlési többség leszavazta. „Polgármester úr, miért fél megtárgyalni a kérdést?” – kiabálta Haág.

A KDNP-s frakcióvezető interpellációjára a városvezető írásban válaszolt, egyetlen szóval: „NEM”.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Stressed out businesswoman on her computer.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.