Közélet

Vasárnapi boltzár: Eddig öcsém és ne tovább

Nem állnak le a szocik. Lesz népszavazás, csak nem a boltzárról. Nyakó István szerint a kormány megijedt az emberektől.

Kopaszok-Nyakó 1:0. Érdemes volt tülekedni?

Természetesen! Egy népakaratot sikerült, most úgy tűnik, népszavazás nélkül érvényesítenie a Magyar Szocialista Pártnak. Csak annyit mondanék stílszerűen: na, ugye!

Mi lesz a többi kérdéssel?

Egy despotikus hatalom nem engedheti meg magának, hogy a nép egy népszavazáson azt mondja neki, hogy eddig öcsém és ne tovább! A Fidesz ezt nem vállalta be. Mi a két másik népszavazási kérdésünk mellett kitartunk, már csak azért is, mert addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Márpedig, most nagyon forró a pite. Az emberek a népszavazási kérdéseinket konkrétan is értik és támogatják, de értik az átvitt értelmét is, hogy ez a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről szól.

Azt még hadd tegyem hozzá, hogy ez a meghátrálásuk, ami a második a netadó után, nem teszi meg nem történtté a február 23-án megesett dolgokat. Amíg nem tudjuk, hogy ki volt a megbízó, a kitervelő és a szervező, addig nem nyugszunk, mert addig demokratikus szükségállapot van.

A másik két kérdésről, vagyis a földről és bérplafonról szólóról, azt gondolják, hogy elmegy rájuk 4 millió ember szavazni?

Meg vagyunk róla győződve.

Merész!

Amikor 22-én arról beszélgettünk a kollégáimmal, hogy másnap, ki mikor érkezik a választási irodához sorba állni, ha akkor azt mondom önnek vagy bárki másnak, hogy április 11-én visszavonják a vasárnapi boltzárat, az is egy merész megállapítás lett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik