Közélet

Nemzeti közetetés – állami lenne a menza is

Átvenné a kormány a közétkeztetést, beleértve a gyermekek étkeztetését is.

A Magyar Idők információi szerint a javaslat alapján teljesen elvennék a terület felügyeletét az önkormányzatoktól. Lázár János februárban már beszélt a lehetőségről, akkor a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, ha jól szervezik meg a szolgáltatást, akár csökkenhetnek is az árak, hiszen a közétkeztetésben jelenleg részt vevő magáncégek főképp a profit megszerzésében érdekeltek.

A közétkeztetés egyébként számos területre kiterjed, idetartozik minden olyan rendszeres étkezést biztosító, szervezett közösségi ellátás, amelyet nevelési-oktatási intézményekben, állami és önkormányzati finanszírozású nyári táborokban, fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményekben, szociális ellátás, gyermekjóléti alapellátás és gyermekvédelmi szakellátás keretében ellátottak részére.

A kormány már korábban döntött a bölcsődés és óvodás gyermekek ingyenes étkeztetéséről, januártól pedig a nyári vakáció mellett már minden iskolai szünidőben térítésmentesen biztosítják az egyszeri meleg ételt a hátrányos és halmozottan hátrányos gyermekeknek – sorolja az eredményeket a Magyar Idők.

Korábban az érintett vállalkozások többször jelezték, ezen a területen nem termelődnek extra profitok, hiszen az, hogy mennyi pénzből kell kihozni az ebédet, azon is múlik, hogy adott helyen, milyen nyersanyagot tudnak felhasználni, a menzareform pedig nem olcsóbbá, hanem drágábbá tette a működést. Tavaly szeptember 1. és december 31. között 1141 közétkeztető főzőkonyhán ellenőrizték a menzareform betartását.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat adatai szerint az országban 921 oktatási-nevelési, és 220 egészségügyi-szociális intézmény konyháján ellenőriztek, 1291 esetben. Három esetben bírságoltak, bár sok helyen továbbra is bő olajban sütnek, kevés halat szolgálnak fel, és nem adnak elegendő tojást. Emellett az óvodásoknak disznózsírral is készítettek ételeket, ami szigorúan tilos.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik