Közélet

Miskolci feketekassza: önkormányzati pénzből fizették Lakatos telefonszámláját

kriza-akos(650x433).jpg (Array)
kriza-akos(650x433).jpg (Array)

Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője közérdekű adatigényléssel tudta meg, hogy Lakatos Mihály nyíregyházi vállalkozó havi húszezer forintos telefonszámláját még idén januárban is, tehát a miskolci feketekassza-ügy kirobbanásáig a Miskolc Holding fizette. Jakab pénteki közleményében emlékeztet: Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere két hónappal ezelőtt úgy nyilatkozott, sem ő, sem az önkormányzat nem állt semmilyen jogviszonyban Lakatossal.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a nyíregyházi vállalkozó idén januárban azt állította, hogy a Fidesz 2014-es győzelmében feketekasszák, táskából elszámolás nélkül osztott milliók is szerepet játszottak. Kriza Ákos tagadja a kapcsolatot Lakatossal, noha épp az ő hivatali e-mail címéről leveleztek a vállalkozóval – áll a közleményben.

A telefonszámla esete azért is érdekes, mert a fideszes Kriza szó szerint úgy nyilatkozott Lakatossal való – szerinte nemlétező – kapcsolatáról, hogy

az önkormányzat és személyesen én sem álltam a vállalkozóval semmilyen jogviszonyban.

A jobbikos politikus úgy látja: a Fidesz minél többet magyarázkodik, annál hiteltelenebbé válik, ezért továbbra is Nemzeti Nyomozó Irodától vár választ arra, hogy van-e a miskolci Fidesznek feketekasszája. A rendőrség jelenleg választási csalás gyanúja miatt folytat nyomozást.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik