Közélet

Brüsszeli csúcs: Orbán szusszan egyet, aztán megint „harcba” indul

Szerinte azzal a céllal érkezett a magyar delegáció az EU-csúcsra, hogy „az újabb kori népvándorlás ne törje meg hazánk fejlődési pályáját”.

Sajtótájékoztatót tartott Brüsszelben Orbán Viktor azután, hogy véget ért az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtökön kezdődött találkozója, melyen jóváhagyták az EU és Törökország közötti tárgyalást.

Fejlődési pálya

Az eseményen – melyen csak az M1 és a Hír TV mikrofonja volt látható – a miniszterelnök elmondta: a magyar delegáció azzal a szándékkal érkezett Brüsszelbe, hogy folytassák azt a diplomáciai erőfeszítést, hogy az „újabb kori népvándorlás ne törje meg Magyarország fejlődési pályáját”.

Azt mondta: az, hogy a menekültáradatot nem a török-görög, hanem a macedón és bolgár határon sikerült megállítani, azt eredményezte, hogy Görögországban nőtt a feszültség, meg kellett akadályozni, hogy Görögország elveszítse stabilitását, ezért kellett Törökországgal megállapodásra jutni.

Orbán Viktor szerint cél volt az is, hogy ne vállaljunk olyan pénzügyi kötelezettséget a görögök megsegítése érdekében, ami hazánkra elviselhetetlen terhet róna. A 3+3 milliárd euróból ránk eső összeget viszont a magyar költségvetés elbírja, és biztonságunk érdekében érdemes is ezt beáldoznunk – jelentette ki.

A kormányfő kitért arra, hogy „bonyolult, lakosságcserére emlékeztető migránscsere” szabályait fektették le, de ez olyan rendszerben történik, amiből nem következik az, hogy Magyarországnak bárkit be kellene fogadni, akit nem akar.

Erkölcsi kérdés

A miniszterelnök elmondta: sikerült az ukránok vízummentességében is előrelépni, ami Magyarország számára baráti, politikai és erkölcsi kérdés, ez a legnagyobb segítség, amit adni tudunk Ukrajnának. Olyan megállapodás a törökökkel nem történhet, ami hamarabb ad nekik vízummentességet, mint az ukránoknak – fejtette ki.

A terv az volt, hogy a csúcstalálkozón megtárgyalják azt a javaslatot, amely a korábban összeomlott menekültügyi rendszer új verzióját tartalmazza – mondta Orbán, hozzátéve, hogy erre nem került sor, mert a bizottság nem tett előterjesztést. Szerinte ez az előterjesztés a számunkra legfontosabb kérdést tartalmazza: azt, hogy az új szabályozás tartalmazhat-e a nemzetállamok akarata ellenére végrehajtandó, kötelező szétosztást.

Orbán szerint a bizottság bölcs döntést hozott, hogy ezt a kérdést különválasztotta a törökökkel való megállapodástól, hétfőn reggel viszont „már készülni kell az újabb harcra teljes fegyverzetben”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik