Közélet

Ötnapos sztrájkot jelentettek be a volánosok

Szerintük nem folyik érdemi tárgyalás a béremelésről, március 28-tól beszüntetik a munkát. A buszok 75-80 százaléka így is közlekedni fog.

Nem született bérmegállapodás, így a volánosok öt napig sztrájkolni fognak – ezt Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke jelentette be.

A sztrájk kezdete március 28 – derül ki a Világgazdaság tudósításából. A szakszervezetek elismerték, hogy a „kezdeti nullához” képest elmozdult a munkáltatói ajánlat, de az érdekvédők nem fogadták el ezt sem. A munkavállalói oldal viszont időközben jelentősen csökkentette követelését, 3 százalékos bérfejlesztést és havi 5 ezer forintos béren kívüli juttatást várnak.

A szakszervezetek szerint nem folyik érdemi tárgyalás, ebben a helyzetben nincs értelme tovább várni, ezért jelentették be a munkabeszüntetést.

Az érdekképviseleti vezető elmondta: az elégséges szolgáltatás mértékéről csütörtökön megállapodás született, országos átlagban a járatok 75-80 százaléka közlekedni fog. A menetrendet a sztrájk előtt legalább két nappal közzé kell tenniük a Volán-társaságoknak. Azt szeretnék elérni, hogy a szakma minden munkavállalója megkapja a bérfejlesztést, ezért minden munkavállalóra számítanak – hangsúlyozta Baranyai Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik