Közélet

Orbánék munkáját a közepesnél is gyengébbre értékelik az emberek

Még a Fidesz-tábor is csak 3,7-es átlagosztályzatot adna.

A ZRI Závecz Research Intézet legfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatása még március 15-e előtt készült. A felmérés szerint a Fidesz tábora március elején 26 százalékos volt, az elmúlt egy hónap 1 százalékpontos vesztesége statisztikai értelemben nem számottevő. Javított az MSZP, februárban 10, most 12 százalék sorakozott fel mögé. Mivel a Jobbiknak a márciusi eredménye 13 százalék (a múlt hónapban 14 százalék volt), szorossá vált a verseny a legerősebb ellenzéki párt pozíciójáért. Az LMP és a DK híveinek aránya azonos: az előbbié 3-ról emelkedett, utóbbié 5-ról csökkent 4 százalékra. Az Együtt-Korszakváltók Pártja 2 százalékon áll, a Liberálisok 1 százalékot érnek el.

A választásra jogosultak egyharmada jelenleg távolságot tart a pártoktól.

A politikai aktivitás mértéke emelkedett a múlt hónaphoz képest: 39-ről 43 százalékra nőtt azok aránya, akik elmennének szavazni. A biztos pártválasztók, tehát a részvételükben eltökélt és pártpreferenciával rendelkezők körében mért adatok továbbra is inkább csak tájékoztató jellegűek: itt a Fidesz 44, az MSZP 18, a Jobbik 17 százalékos. A DK 8, az LMP 6, az Együtt 3 százaléknyi támogatóra számíthat az aktív választók csoportjában.

A múlt hónapban a Jobbik egyértelműen megelőzte az MSZP-t, de márciusra kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Talán a salgótarjáni győzelemnek és a választási irodánál történteknek köszönhető, hogy nemcsak bővült a szocialisták tábora, de aktívabbá is váltak szimpatizánsaik: februárban 45, most 54 százalékuk tekintette magát biztos választási résztvevőnek. A Jobbik hívei meglehetősen visszafogottak, mindkét hónapban csak négytizedük mutatott aktivitást.

A két párt szavazótábora rendkívüli módon eltér: az MSZP ott erős, ahol a Jobbik gyenge és fordítva.

A baloldali párt az életkor emelkedésével egyre erősebb: márciusban a húszas éveikben járók 3 százalékától a hatvanas és annál idősebb korosztályok 28 százalékáig nő a táboruk mérete (az idősek körében ezúttal megelőzik a 23 százalékos Fideszt). A nemzeti radikális párt támogatottságának sajátossága viszont az, hogy a legfiatalabb választói csoportokban 20 százalékos (ez itt holtversenyben első helyet jelent a Fidesszel) majd a szavazói arány egyre csökken a legidősebbek 4 százalékáig.

Az MSZP főleg az alacsonyabb iskolázottságúak támogatását élvezi, a Jobbik a középrétegekben kedvelt párt.

A két párt szavazótáborának közös vonása a kemény kormánykritika: a szocialisták – egy ötfokú, az iskolában megszokotthoz hasonló értékelő skálán – mindössze 1,8-es átlagosztályzattal minősítik az Orbán-kabinet teljesítményét; a Jobbikosok véleménye a 2,1-es átlagban összegződik. A pártoktól távolságot tartó választók is eléggé negatívan látják a kormány tevékenységét: 2,2–esre értékelik.A lakosság egésze egyébként a kabinet munkájáról közepesnél gyengébb értékelést ad, az összesített mutató 2,5. A legkedvezőbb véleménye a Fidesz-tábornak van, de a 3,7-es átlagosztályzat arra utal, hogy ők sem maradéktalanul elégedettek – írta az intézet.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik